Jelenlegi hely

Meghosszabbították a Munkácsy-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban

A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezetthez képest három héttel később, április 21-én, húsvéthétfőn zár a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása, amelyet már több mint kétszázezren láttak. Az intézmény hétvégenként a szokásosnál korábban, már 9 órakor megnyitja kapuit és április 7. kivételével hétfőnként is nyitva áll a közönség előtt.

A látogatószámot tekintve már most kijelenthető, hogy a Munkácsy - Egy világsiker története című kiállítás a múzeum történetének tíz leglátogatottabb tárlata között van.

A festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából november végén nyílt tárlaton Munkácsy kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig sohasem látott alkotásaival is találkozhat a nagyközönség. A kiállításon a múzeum gyűjteményében őrzött alkotások mellett magángyűjteményekből és külföldről kölcsönzött alkotások is láthatók.

A tárlat több mint száz műalkotás, archív fotók, dokumentumok és kultusztárgyak bemutatásával is segít feltárni Munkácsy életét, sikereit és páratlanul gazdag életművét. A kiállítás fő célkitűzése Munkácsy művészi sikertörténetének feltérképezése, melynek során a jól ismert alkotásokat is új szempontok mentén, a fordulatos pályakép lencséjén keresztül mutatják be.

A kiállítás hat nagy tematikus egységből épül fel.

Az első egység címe: Egy legenda születése – Az első sikerek. A szekció az Ásító inastól Munkácsy realista fő művein (Siralomház, Éjjeli csavargók, Zálogház, Rőzsehordó nő, Köpülő asszony) keresztül a korszakváltó és egy új művészi hitvallást hirdető Műteremben című festményig mutatja be Munkácsy művészetének alakulását. A Műteremben című festmény mellett kis műteremsarok idézi meg a mester egykori műtermét, a Munkácsy-hagyatékban fennmaradt művészkellékek és kultusztárgyak segítségével.

A második egység A századvég Párizsában: út az európai elitig címet kapta. Itt tekinthető meg egyebek között Munkácsy párizsi sikertörténetének mérföldköve, az 1878-as párizsi világkiállításon tiszteleti nagy aranyéremmel díjazott Milton című alkotás, illetve a Magyarországon most először bemutatkozó Pávák című festmény.

A harmadik szekció a „Kolosszálképek festője”: A világhírű Munkácsy címet kapta. Ennek az egységnek a középpontjában a mester óriásképei – köztük a Krisztus-trilógia, a Honfoglalás című alkotás és a bécsi Szépművészeti Múzeum mennyezetképe áll. A 1880-as években Európa-szerte és az Egyesült Államokban is bemutatott, több mint kétmillió látogatót vonzó Krisztus-képeknek köszönhető, hogy Munkácsy a szó szoros értelmében világhírű festővé vált.

A negyedik, Az alkotás szabadsága. Munkácsy tájképei címet viselő szekció azt a műfajt mutatja be, amelyben a festő leginkább mentesülhetett az elvárások és a műfaji kötöttségek béklyói alól, és amelyben a legszabadabban alkotva létrehozta a 19. századi magyar tájképfestészet olyan fő műveit, mint a Poros út első és második változata vagy a Fasor című festménye.

Az ötödik tematikai egység (Divatos, drága, festői: szalonképek és a Munkácsy-márka) a 19. század végi párizsi szalonok világába enged bepillantást az életmű máig legnépszerűbb képtípusának, az úgynevezett szalonképeknek zömében magángyűjteményekből kölcsönzött darabjain keresztül. 

A tárlat záró egysége A Munkácsy-kultusz címet kapta. A terem a Munkácsy-életművet és a festő személyét már életében körülölelő kultusz történetébe enged bepillantást. A mesterről készült festmények, szobrok és grafikai portrék mellett itt látható a Munkácsy ikonikus voltát alátámasztó Vihar a pusztán című alkotás, illetve annak Csontváry által készített parafrázisa is.

Forrás

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Egy tészta és sok szósz

Egy tészta és sok szósz

Van itthon egy kis hús, egy kis ez, egy kis az, de mi legyen belőle? Persze a fénysebességénél is gyorsabban, az sem baj, ha a maradékok is eltűnnek… Na erre ideálisak a szószos tésztaételek és egytálételek.
11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Ugrás az oldal tetejére