Jelenlegi hely

Menni vagy maradni – Kisgimi pro és kontra

Lassan itt az idő, el kell dönteni: megpróbálja? Ne próbálja? Menjen? Maradjon? Sok szülő számára nem annyira bonyolult kérdés ez, ám vannak, akik nehezen hozzák meg ezt az igencsak fontos, a gyermek és a család életét alapvetően befolyásoló döntést.

Úgy gondolom, hogy összességében semmiképpen nem ártunk a felvételi megpróbálásával. Fontos azonban, hogy nem szabad túlidegeskedni vagy a gyereket stresszelni.  Fontos, hogy ne legyen a gyereken lelki teher vagy nagy teljesítmény kényszer. Nem baj, ha csak azért adjuk be a jelentkezést, hogy lássuk, a jelenlegi tudás ebben a rendszerben milyen pontokra váltható át. Az sem, ha negyedikesünk, hatodikosunk egy vizsgahelyzetet is átél. A vizsgázásban is lehet rutint szerezni, így ez jó tapasztalatszerzési lehetőség lehet. Akkor is feltétlenül foglalkozzunk a dologgal (készítsük fel a gyereket, mire számíthat, ismerkedjünk együtt az elérhető feladatsorokkal stb.), ha csak próbát szeretnénk.

Azt viszont érdemes végiggondolni, hogy jó helyen lenne a gyerekünk 10 vagy 12 évesen egy gimnáziumban. Ha úgy látjuk kiemelkedő tehetség, nagyon szorgalmas és megbízható, akkor ott a helye. Ha sosem kell könyörögni, hogy tanuljon, és még a szorgalmikat is igyekszik megcsinálni, vagy ha úgy látjuk a mostani általános iskolában úgy kiváló, hogy a kisujjából kirázza a dolgokat, nincs min gondolkozni.

Ám ha nagyon ügyes, de azért nem annyira terhelhető, vagy ha érzékenyebb lelkű, ha szívesebben foglalkozik mással, mint a tanulással, akkor gondolkozzunk el. Nem, nem arról van szó, hogy nem lenne tehetséges. Sokkal inkább arról, hogy kamaszodik, vagy arról, hogy azért a legfontosabb, hogy békében éljünk, azaz éljen békében önmagával, na meg velünk is.

Ha tehát tudjuk, és biztosak vagyunk benne, hogy ügyesen megállja majd a helyét gyerekünk a gimiben is, akkor nincs min gondolkozni: menjen. Ám azt hiszem jobb egy sima általános iskolában kiválónak lenni, mint egy erős gimiben a futottak még kategóriában kullogni. Élménynek is jobb az előző. Annyi minden lehet még belőle!

Persze nagyon jó, hogy vannak ilyen iskolák. Azok, akik kiemelkedően tehetségesesek, hadd szárnyaljanak olyanok között, akik szintén élvezik a tanulást, vagy már egészen kicsi korukban eldöntötték mik akarnak majd lenni, és ezért képesek már gyerekként is küzdeni.

De nem lesz baj abból sem, ha marad. Legyen a legjobb a jók között. Támogassuk és szeressük. Ha kell, noszogassuk, ha kell, hagyjuk, hogy átlagos kamasz legyen. Már ha van ilyen…

Hiszen a tanulás mellett annyi, de annyi fontos dolog van az életükben! Fontos, hogy jusson idő mindenre és mindenkire. Nehéz az egyensúlyt megtalálni…

Most még van néhány nap, hogy meggondoljuk: menjen vagy maradjon?

Szerző: Budácsik Éva – tanító
Fotó: Pixabay
Forrás: Budapestimami

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére