Jelenlegi hely

Novák Katalin: meg kell erősíteni a családokat

A kormány a gyermekek szempontjait tartja szem előtt.

A cél, hogy legyen jó Magyarországon gyermeknek lenni; ennek érdekében pedig a családokat kell erősíteni - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár vasárnap telefonon az MTI-nek.

Az államtitkár a gyermekek világnapja alkalmából elmondta: érdemi figyelem csak akkor irányulhat a gyermekekre, ha a családok nem a napi megélhetési gondokkal foglalkoznak.A kormány ezért több intézkedéssel, például a gyermekek után járó családi adókedvezménnyel, a gyed extrával, a rezsicsökkentéssel támogatja a szülőket - tette hozzá.

Család ősszel a szabadban

Ha egy gyermeknek nem adatott meg, hogy családba szülessen, akkor is igyekeznek ahhoz hasonló körülményeket teremteni. Erről szól a nevelőszülői hálózat megerősítése, kiterjesztése - mondta.

Novák Katalin szerint fontos az is, hogy azokra a gyerekekre is gondolni, akik nehéz anyagi helyzetben vannak, ezt segíti a szociális üdültetési rendszer, amelynek részeként több százezer gyermek pihenhet a Balaton partján.

A gyermekek jólétét célzó intézkedés továbbá az egészségesebb közétkeztetés, a mindennapos testnevelés és a hároméves kortól kötelező óvoda is - emelte ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére