Jelenlegi hely

Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Augusztus 17. és 20. között idén 38. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét. A hajdani vásárok hangulatát idéző családi fesztivál a budai Vár polgárvárosi részén lesz. A látogatók bepillanthatnak a látványműhelyekbe, sőt ki is próbálhatják az egyes mesterségek kézműves fortélyait. Gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató és táncház is lesz. A rendezvény ingyenesen látogatható.

A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások lesznek. Törökországból mintegy húsz alkotóművész érkezik, és bemutatják egyebek mellett az ebru festést, amely során egy edénybe töltött víz tetejére öntött festék segítségével jelenítenek meg mintákat a papíron. 

Érkezik a fesztiválra kalligráfus, nemez- és bábkészítőmester, valamint szövő-, rézműves- és üvegfújómesterek, de népzenészek és néptáncosok is. Több látványműhelyben és mesterségbemutatón a török és a magyar népi díszítőművészetben fellelhető hasonlóságokat ismerhetik meg az érdeklődők.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) által szervezett eseményen mintegy ezer népművész és népi iparművész portékáiból válogathatnak a látogatók, és több mint száz látványműhelyben ismerkedhetnek meg az ősi szakmák rejtelmeivel és a Kárpát-medence kézműves közösségeinek munkájával.

Az Asszonyműhelyben a Galgamente népi kézimunkáit, díszítményeit, hímzéseit, mutatják be. A Székkötő Műhelyben az érdeklődők láthatják, hogyan készül hagyományos baranyai sváb kötéssel egy szék ülőkéje, de megismerhetik a hetési, letenyei vagy a zalai fehér hímzés technikáit, valamint a Pannónia csipke történetét.

A Dísz téren, a Hagyományok Háza Fabatka Porta népi játszóterén sok más mellett gyerekjátszó, kézművesfoglalkozások, koncertek, táncház, mesemondók és régi idők játékai várják a családokat. A Bihari Népművészeti Egyesület Góré népi játszóháza és a Bodorka Népmesei Kiskonyhája szintén tartalmas programokkal készül az eseményre.

 A Szentháromság téri nagyszínpadon fellép többek között Pál István Szalonna és Bandája, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Petrás Mária és Zenekara, Tímár Sára és Zenekara, a Fitos Dezső Társulat és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. FolkTREND címmel pedig népi ihletésű, újragondolt ruhákból álló divatbemutatón vehet részt a közönség.

 Augusztus 20-án ünnepélyes aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik a szervezők Szent István napját és az új kenyér ünnepét.

Az idei díszvendég Törökország művészei mellett üzbég, kazah, koreai, mongol, türkmén, kínai, angol és lengyel mesterek is érkeznek a fesztiválra. Kínából kalligráfus, Üzbegisztánból szőnyegszövő, miniatűrfestő, ékszerkészítő és harangkészítő-mester lesz a rendezvény vendége, Koreából a hagyományos handzsi készítését ismerheti meg a közönség. Az Egyesült Királyságból egy mester - aki a híres magyar pásztorkalap-készítő Mihalkó Gyula műhelyében is megfordult - történelmi és kortárs nemezkalapok hagyományos kézi készítését mutatja be.

Az állami ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.

Részletes program

Forrás: MTI, mesterségekunnepe.hu

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére