Jelenlegi hely

Láthatatlan munka a (nagy)családban

A láthatatlan munka napjához – minden április első keddje - kapcsolódó konferencia célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a sokak által végzett értékes és pótolhatatlan munkára. Az esemény keretein belül került sor a "BEUGRÓ – munkához látok" című pályázat díjkiosztó ünnepségére is.

Nagyszülők, akik az unokákra vigyáznak, idős, beteg embereket gondozó rokon vagy önkéntes segítő, otthoni feladatokból átvállaló házastárs. Ők, akik a láthatatlan munkát végzik csendben, fizetség nélkül. A világnap célja, hogy a társadalom jobban odafigyeljen azokra az emberekre, akik különösebb felhajtás nélkül végzik a dolgukat, és elismerje pótolhatatlan munkájukat. Az ENSZ-ben tartott felszólaláson túl a NOE egy pályázat és egy szakmai konferencia keretében hívta fel a figyelmet a láthatatlan munka jelentőségére.

A konferenciát Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: "a láthatatlan munka igazából maga az élet". Köszöntőt mondott Dr. Beneda Attila, az EMMI család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára, Dr. Molnár Balázs Péter, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint Dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára.


 

A szakmai konferencián neves előadók elemezték, mit termel a családi munka, hogy milyen is a láthatatlan családi munka karakterisztikája és hogy mi a láthatatlan munka jelentősége a gyermeknevelésben. A szakszervezeti, munkavállalói aspektusokon túl, a társszervezetek és a média képviselőinek részvételével tartott pódiumbeszélgetés újabb észrevételekkel gazdagította a téma feldolgozását.
A KSH munkatársainak előadásai (Giczi Johanna: A láthatatlan családi munka karakteriszikája, Gál Róbert Iván: A láthatatlan munka jelentősége a gyermeknevelésben Európában) a ITT letölthetők.

A "BEUGRÓ - munkához látok" című pályázatra olyan fotókat, videofelvételeket vártak, amelyen a pályázó egy családtagja, barátja, ismerőse által végzett láthatatlan munkát maga végez, bemutatja azt, azaz beugrik a másik szerepébe, s munkához lát. A pályaműveket a konferencia helyszínén, a rendezvény alatt egy kiállítás keretében mutatták be.


Süle Zsuzsanna fotóján gyerekek "ugrottak be" felnőttek láthatatlan munkájába. A Beugró - Munkához látok pályázat megosztott 3. helyezettje. 

Tekintettel a beérkező pályaművek magas színvonalára, a NOE vezetősége elfogadta a zsűri (Joó Kinga, tagozatvezető (NOE), Szalay Éva, vizuális szakértő (NOE), és Nemes Attila kommunikációs munkatárs (NOE) javaslatát, és megduplázta a kiosztható díjakat. A pályázat nyertesei: I. díj - Eke Edina Mietta (video), Rózsa Gábor (video); II. díj – Horváth Zsombor (video), Kovács Laura (kép); III. díj – Ruzsovics Dorina (kép), Süle Zsuzsanna (kép).
Az eseményen részt vettek a hazai családszervezetek képviselői is. 

Forrás: noe.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére