Jelenlegi hely

Indul a tanszergyűjtés – Töltsük meg együtt az üres iskolatáskákat!

Nálatok is van megunt táska, tolltartó, tornazsák? Ha van már nem használt, de jó állapotban lévő iskolatáskád, tolltartód, megmaradt üres füzeted vagy más olyan eszköz, ami iskolakezdéshez szükséges, akkor csatlakozz a tanszergyűjtéshez, hogy minél több diákhoz juthasson el segítség! Mutatjuk az adománygyűjtő helyeket.

Sokszor nem vagyunk tudatában annak, hogy egy nálunk lévő, már feleslegessé vált tárgy máshol értékes, szükséges és nélkülözött darab. Van, ahol nem az a kérdés, hogy melyik népszerű mesefigura szerepeljen az új hátizsákon, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán használható iskolatáskája a gyereknek.

Ne dobjátok ki, inkább adjátok azoknak, akiknek nagy szükségük van rájuk!

Legyen öröm az iskolakezdés!  

Elkezdődött a Katolikus Karitász Legyen öröm az iskolakezdés! elnevezésű országos segélyprogramja. Az összefogás célja mintegy 10 ezer gyermek iskolakezdését segíteni.

Az akciót a 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal, valamint a Karitász honlapján online lehet támogatni, emellett a központi bankszámlán "iskolakezdés" megnevezéssel is várják az adományokat. Egy hívás egy színesceruza-készletet, 10 hívás egy iskolatáskát, 1000 hívás 100 gyermek támogatását jelenti.

A Karitász segélyakciójával nemcsak az eszközök beszerzését segíti, hanem utalványokkal, egyedi támogatásokkal is a családok mellett szeretne állni.

További információ

Töltsünk meg együtt 2000 iskolatáskát!

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idén is meghirdeti Iskolakezdés együtt! nevű segélyakcióját. Céljuk olyan gyerekek támogatása, akiknek már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének az esélyei társaiknál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra a szükséges iskolaszereket.

"A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben talán most még több család várja tele aggodalmakkal az őszt. Mégis hiszünk benne, hogy az összefogás erejével idén is segíteni tudunk legalább kétezret azok a gyermekek közül, akik a legnehezebb helyzetben vannak."

Pénzadományokat gyűjtenek, hogy minden gyermeknek személyre szabott, minőségi tanszercsomagokat tudjanak átadni tanévkezdésig.

A legszegényebb gyermekeknek számára e csomagok többet jelentenek ajándéknál: egy jó minőségű tolltartó, füzetcsomag, tornazsák vagy ünneplő ruha esélyt kínál arra, hogy ők is büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba.

További információ

Radírozzuk ki a különbségeket!

1358 rászoruló tanuló tanévkezdését segíthetitek, ha csatlakoztok a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) legújabb adománygyűjtéséhez. Elsősorban táskát, füzetet, ollót, ragasztót, könyv- és füzetborítót, festéket, temperát, tolltartót, színes ceruzát, tollat, ceruzát, radírt, körzőt, vonalzót gyűjtenek. 

A gyűjtést pénzbeli és tárgyi felajánlással is támogatni lehet. 

További információ

Adni öröm!

500-10.000 forint értékű adománykártyákat vásárolhatnak az Interspar üzletekben vagy a Spar online shopban, melyekkel nehéz helyzetben élő családok gyermekeit támogathatják a jó szándékú adományozók. A könyvjelző alakú kártyák öt különböző címletben, színesceruza készletet, füzetcsomagot, teli tortartót, rajzkészletet és teli hátizsákot szimbolizálnak, a rajtuk feltüntetett összeget a pénztáraknál, illetve online vásárláskor a megrendelés véglegesítésekor lehet kifizetni.

Az Adni Öröm! akcióban befolyó összegből a Máltai Szeretetszolgálat tanszereket vásárol, az így elkészülő ajándékcsomagok sokgyermekes családok gyermekeinek, családok átmeneti otthonában élő iskolásoknak, árván maradt vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekeknek könnyítik meg a szeptemberi iskolakezdést. A gyűjtésben résztvevő üzletek listája megtalálható a adniorom.hu oldalon. A gyűjtés szeptember 1-ig tart.

További informácó az adniorom.hu oldalon

Hogyan segíthetsz?

  • tanszer felajánlásával: országszerte számos gyűjtőponton várják az adományokat (érdemes utánanézni, hogy a környéketeken milyen lehetőségek vannak)
  • online adományozással
  • utalással
  • egy hívás is segít (adományvonalak)
  • a felhívás terjesztésével

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére