Jelenlegi hely

Indul a nyári diákmunka program!

Strandbelépő ellenőrzés, adatellenőrzés vagy fagyiárusítás? Még mindig jó lehetőség lehet a diákmunka! Az iskola végével indul a nyári diákmunka program, az állam az intézmények, cégek bértámogatásával a diákok munkavállalását segíti.

Az első Levis farmeremet 15 évesen, egy hónapnyi - az első - nyári munka után vettem. Rettenetesen büszke voltam és szabadnak éreztem magam. Több, azóta is élő barátság szövődött a kollégákkal, hasonszőrű fiatalokkal.

A "Nyári diákmunka" program idén június közepétől augusztus végéig tart: június 15-től regisztrálhatnak a diákok az illetékes járási vagy fővárosi kerületi hivatalnál; július 1-től állhatnak majd munkába.

A kibővített programban a munkát kereső fiatalokat alkalmazó vállalkozások fél éven át összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak.

A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá.

A nyári munkának nagy hatása van a nappali képzésben tanuló 16-25 évesekre: változó időtartamú foglalkoztatással munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttat mintegy 25 ezer fiatalt.

Kétpilléres program

Az egyik pillér, az önkormányzati diákmunkában a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek részvétele; másik pillére a mezőgazdaságban és a turizmus-vendéglátásban támogatja a diákok idényjellegű munkavégzését.

Az önkormányzati, egyházi területeken a diákok naponta legfeljebb 6 órás munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként akár kéthónapos időtartamra.  A cégek esetében a legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható.

Bértámogatásként a munkabér összegének 75 százalékát térítik meg maximum két hónapra. Havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164 250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint összeg vehető figyelembe.

Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás. További részletek a munka.hu oldalon olvashatók.

ADL - Debrecenimami

Forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye; Fotók: Pexels / Tim Douglas, Andrea Piacquadio, Ivan Samkov

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére