Jelenlegi hely

Hősöket keresnek Múzeumok Éjszakájára

Június 25-én a Múzeumok Éjszakája program országosan kiemelt helyszíne Kecskemét, ezért a hősök ebbe a városba jönnek! Első Kecskeméti Hősbemutató címmel szervez különleges programot a Hírös Agóra ebben az évben, amihez több felhívás is kapcsolódik. Szabó Csabával a program szervezőjével beszélgettünk.

Jelentkezz, ha gyűjtöd a szuperkütyüket, ha szereted az anime mozit, ha szeretsz-szeretnél beöltözni Batman-nek vagy Tündér Ilonának...

Interjú Szabó Csabával az Első Kecskeméti Hősbemutató program szervezőjével

Mi volt az alapgondolat, amikor eldöntöttétek, hogy ilyen témájú programot szerveztek a Múzeumok Éjszakáján?

A találkozó ötletét a helyi és környéki rajongói csoportok adták. Maga a program elsősorban a képregények, a japán rajzfilmek, a sci-fi és fantasy rajongókat célozza.  Amiben talán másabb, mint a többi, hasonló rendezvény, hogy a sok külföldi szuperhős mellett a hazai legendás alakokra, hősökre is kiemelt figyelmet fordítunk. Ez egy jó alkalom lehet, hogy a tévésorozatokból, képregényekből, moziból ismert szereplők mellett szépen lassan megtaláljuk a saját hőseinket is.

Az egész országból vártok jelentkezőket?

Résztvevőket és jelentkezőket is. Június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján, ez a program Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál gyermek és ifjúsági nagyrendezvényeként kerül megrendezésre. Ekkor a város főtere eleve egy országos rendezvény helyszíne lesz, tehát egyébként is sokan fordulnak meg majd nálunk. Az idei fesztivál kiemelt célcsoportja a család, célja pedig a kapcsolatépítés és a társalgás előtérbe helyezése. Ehhez jól illeszkedik ez a különleges program.

Mit jelent a Cosplay?

Tulajdonképpen beöltözés egy rajongott karakternek, ez által azonosulás vele. Messziről nézve egy kis nyári farsang, de közelebbről vizsgálva, azért ennél sokkal komolyabb dologról van szó! Érdemes megismerni ezt a kultúrát, különösen most, amikor a képregények és a fantasy filmek hőskorszakát éljük! A Hírös Heroes Convention keretében nem csak cosplay versenyt és bemutatókat, de szakmai előadásokat is tartunk mindazoknak, akik nyitottak a témára.

Te milyen hősnek öltöznél/öltözöl be?

Én Batman párti vagyok, de gyermekkoromban nagy hatással volt rám Jankovics Marcell Fehérlófia című rajzfilmje, hazai hősök közül ő a kedvencem!

Valami igazán különleges, amit kiemelnél még ebből a nem mindennapi programból?

A Bestiárium Hungaricum című kiállítás, melyben a DirektFanzin alkotócsoport mutat be hazai legendás lényeket. Közvetlenül utána pedig a Comic Jam keretében Fritz Zoli animációs rajzolóval és képregény-művésszel lehet majd közös képregényt készíteni a Kulturális Központban.

 

Felhívások amire várják a jelentkezőket:

  • VÁROSI LEGENDA SZÜLETIK
    Hősénekesek, slammerek és válogatott kecskerím-faragók jelentkezését várjuk!


     
  • LEGYÉL A NAP HŐSE!
    Öltözz be kedvencednek, és mutatkozz be a Múzeumok Éjszakáján! Válassz egy legendás alakot, vagy mesehőst a magyar mondák és népmesék, vagy a hazai meseírók történeteiből.


     
  • SZUPERKÜTYÜK ÉS FILMES RELIKVIÁK FELKUTATÁSA EGY BEMUTATÓHOZ a Múzeumok Éjszakáján.
    Olyan gyűjtőket keresünk, akik egyetlen éjszakára szívesen megmutatják sci-fi, fantasy, anime vagy szuperhős tematikájú díszlet, makett, akciófigura vagy lego kollekciójukat a nagyközönségnek! Saját készítésű, egyedi kivitelezésű tárgyakat, figurákat, díszleteket is szívesen bemutatunk!


     
  • COSPLAY TALÁLKOZÓ
    Verseny, díjátadó, karaoke, rajzcsata

Masimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére