Jelenlegi hely

Érkezik az Úton – Hét nap a magyar Caminón című film

Május 14-én debütál az „Úton - Hét nap a magyar Caminón” című ismeretterjesztő film. A 42 percesre tervezett film célja, hogy visszaadja a Camino-élményt – a sok gyaloglást, a természet hangjait, a csendet, a találkozásokat, a nehézségeket –, és további hazai tájak felfedezésére, zarándoklatra inspiráljon.

A film, ami elindít

"Ahhoz, hogy történjen velünk valami, el kell indulni" – vallják a film alkotói. A Szent Jakab zarándokút 170 km-es magyar szakasza Tihanyból indul, és a Magas-Bakonyon át vezet egészen a lenyűgözően szép román kori lébényi templomig.

A filmben három zarándok útját követjük végig, és az ő élményeiken keresztül ismerjük meg a tájat, az épületeket és hallhatjuk a gondolataikat a zarándoklét kihívásairól.

"Miben más egy zarándoklat, mint egy hosszú túrázás? Milyen az ország kevésbé felkapott tájain, néha térerő nélkül boldogulni? Hét nap - pont elég ahhoz, hogy arra figyeljünk, ami igazán fontos." 

A rendező Boegi Máté, az operatőr pedig a dokumentumfilmjeivel sokszorosan díjazott Grams Melanie. A három főszereplő pedig más-más háttértörténettel érkezett a zarándokútra, köztük egy vegán, egy vadász a kutyájával és egy fiatal anyuka.

A Budamount Film ismeretterjesztő filmjének forgatásához zarándoklatot tervezők és túrázók jelentkeztek, hogy megtegyék a 7 napos, 170 km hosszú Tihany-Lébény közötti, Magas-Bakonyon átvezető Szent Jakab zarándokutat.

Szép tájakon vezet az út és több látnivalót érint, pl. a tihanyi őslevendulás, a nagyvázsonyi Kinizsi-vár, a vászolyi Szent Jakab-forrás, a bakonybéli bencés monostor, a pannonhalmi bencés főapátság, Győr belvárosa.

A zarándokok naponta akár 8 órán keresztül is gyalogoltak a természetben, miközben hajlandóak voltak bepillantást engedni a film készítői számára az út közben megfogalmazott – élettel, kitartással, hittel kapcsolatos – gondolataikba.

A film főszereplői különböző háttértörténettel érkeztek a zarándokútra: van köztük olyan, aki már végigjárta a spanyolországi El Caminót, de most vegánként próbálta teljesíteni a „magyar verziót”, van egy tragikusabb sorsú, de vallásosságát mindvégig megőrző hivatásos vadász a hű kutyájával, valamint egy fiatal anyuka, aki kétéves kislányát és férjét hagyta otthon az út kedvéért.

Premier: Duna TV, 2022. május 14., 13.20 

A film előzetese megtekinthető ITT.

A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a tévés premier után május 16-tól online is megtekinthetővé válik: https://vimeo.com/689350943, így inspirációt,
ösztönzést nyújthat a zarándoklatot tervezők számára.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére