Jelenlegi hely

Emelik az anyatejért kapott anyagi juttatást, nem is akármennyire

Másfélszeresére emelik a leadott anyatej áráért kapott juttatást - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten.  Novák Katalin elmondta, az eddigi 1800 forint helyett 2700 forintot fognak kapni az anyatej literjéért azok az édesanyák, akik anyatejgyűjtő állomáson adják le az anyatejet.

Az anyatejes táplálás világnapja (augusztus 1.) alkalmából tartott sajtótájékoztatón az államtitkár azt mondta, a cél, hogy minél több gyermek kapjon anyatejet féléves koráig.

 

Az anyatej nemcsak a csecsemő táplálásában rendkívül fontos, de a szoptatás megerősíti az anya és gyermeke közötti fizikai és lelki kötődést – mondta.

Novák Katalin hozzátette: Magyarország az OECD országok közül élen jár a négy-hathónapos csecsemők anyatejes táplálásában, az anyatejért kapott összeg emelésével azonban tovább szeretnék növelni az anyatejjel táplált csecsemők arányát.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy 2002 óta nem emelkedett a leadott anyatej literjéért kapott összeg, és a tendencia az volt, hogy egyre kevesebben adják le felesleges tejüket az gyűjtőállomásokon.

Az államtitkár kiemelte, ma csak minden második gyermek kapja meg azt a lehetőséget, hogy féléves koráig anyatejet kapjon, és ezen az arányon javítani kell.

A leadott anyatej árának változását valószínűleg még a nyáron miniszteri rendeletben rögzítik.

A gyűjtőállomásokon leadott anyatejért kapott juttatás adómentes jövedelem, ugyanakkor ingyenes a rászorulók számára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az anyatejes táplálás (a szoptatás) világnapjává.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére