Jelenlegi hely

Alig egy hónap, és érkeznek az oltási kártyák

Már megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus (Covid-19) elleni védettséget igazoló kártyáról szóló rendelet. Egy hónapon belül megérkeznek az oltási kártyák.

Megjelent a Magyar Közlönyben a koronavírus (Covid-19) elleni védettséget igazoló kártyáról szóló rendelet. A plasztikkártyákat március 1-től postázzák.

Háromféle módon lehet igazolni a koronavírus elleni védettséget:

  • ha valaki megkapta a védőoltást,
  • vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen,
  • illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott róla vagy nem készült róla teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését is.

Ha valaki elveszíti, akkor a pótlása háromezer forintba kerül.

A kártya a személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt lesz érvényes Az adatokat természetesen angolul is tartalmazza. Az igazolás érvényességi dátuma a fertőzésből történő felgyógyulást követő fél év – derül ki a Magyar Közlönyből.

Elektronikusan is igazolható lesz a védettség, ebben egy aplikáció segít.

Ezt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) működtetője biztosítja majd az érintettek számára. Ez az applikáció az érintett azonosítását követően – az EESZT-ből szerzett adatok alapján – igazolja az érintett oltottságát.

Az applikáció tartalmazza majd:

  • az érintett nevét,
  • az érintett TAJ számát,
  • az oltás idejét,
  • a védőoltás típusát,
  • a fertőzéssel szembeni védettség tényét vagy annak hiányát

jeleníti meg.

A védettségi igazolvány tartalmazza:

  • az érintett nevét,
  • az érintett útlevelének számát, ha ezzel rendelkezik,
  • az érintett állandó személyazonosító igazolványának számát,
  • okmányazonosítóját, ha ezzel rendelkezik,
  • a védettségi igazolvány sorszámát,
  • az oltottság tényének igazolása esetén az oltás idejét,
  • valamint a védőoltás típusát,
  • a fertőzésből történő felgyógyulás tényének az igazolása esetén az igazolvány érvényességének dátumát.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére