Jelenlegi hely

Milyen a nagyon menő karácsonyfa?

Mindig is azt gondoltam, hogy akinek már gyermeke van, annak kötelező ÓRIÁSI fenyőfát vennie, vagy legalábbis szemrebbenés nélkül kifizetnie azt, amelyikre a gyerek rámutat a favásárban.

Ha a kiválasztott fa legalább akkora, mint gyermekkoromban a miénk, amelyik csak úgy fért be a szobába, hogy apukám lefűrészelte a tetejét, a gyereknek - teljesen mindegy, hogy milyen ajándékot fog kapni - biztos, hogy felejthetetlen karácsonya lesz.

Felnőttként már ezt is máshogy látom.

Az első közös karácsonyunkkor a férjem biciklivel hozta haza a fát a piacról, de útközben a fa odafagyott a bicikli vázához és garázs, illetve biciklitároló híján nem tudott felmelegedni. A férjemnek gyakorlatilag le kellett cibálnia a fenyőt a bicikliről, ebből kifolyólag az első közös fenyőfánk úgy nézett ki, mint egy tébolyult szénakazal. Összetöredezett leveleit, csupasz ágacskáit még a girlandok sem takarták el. Ekkor fordult meg először a fejemben a műfenyő vásárlásának a gondolata.

A második karácsonykor már határozottan kacérkodtam vele, amikor is a kicsi, de tömzsi, vödörbe állított fenyőfánk leesett a hokedliről és két tonna földet, illetve tűlevelet kellett összesepregetnem az új rojtos szőnyegünk bolyhaiból.

De miután tavaly, december 24-én késő délután már csak egy olyan gyenge kis fenyőfát tudtunk vásárolni, amelyre csak a szalmából készített hóembert és angyalkát, illetve a vattapamacsból ragasztott télapót tudtam feltenni, mert egy nehezebb gömbtől már kifordult a fenyőfatartóból, komolyan elgondolkoztam egy műfenyő beszerzésén.

És miután úgy néz ki, hogy a nyáron elkezdett lakásfelújításunk csak jövő tavasszal lesz kész, a káoszt gyakorlatilag állandósítva a lakásban, így ebben az évben már nem is gondolkozom másban, mint egy örök darabban.

Feltérképezve a kínálatot: igazán különleges darabokat is vehetünk!

1. A megszokott zöld fenyő helyett egyre jobban hódítanak a fehér tűlevelekkel büszkélkedő fák. Gyertyafényben, színes gömbökkel feldíszítve igazán különleges ékessége lehet otthonunknak:

2. Ennek a fehér fenyőnek a „továbbfejlesztett változata” a műhóval befújt havas fenyő. Ha már fehér karácsonyunk nincs, legalább itt érezzük a friss, ropogós havat. Gyerek, kutya, ajándék, szaloncukor: egyszerűen minden jól mutat alatta.

3. Aki az extrém színeket kedveli, ilyet is vehet:

4. Nekem ez kell! Még díszíteni sem kell, csak feldobom rá az égősort és kész! Lusták, illetve DVSC rajongók kötelező darabja:


Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy mások is olvashassák!

szági - Szegedimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére