Jelenlegi hely

Kik jogosultak ingyenes gyermekétkeztetésre 2017-ben? II.

Sokakban merült fel a kérdés az ingyenes gyermekétkeztetéssel kapcsolatos cikkünk után, hogy jó-jó, de az iskolás gyermekemmel mi a helyzet? A kérdés jogos. Ez a cikkünk Nekik szól.

Kinek jár az ingyenes iskolai étkezés?

A gyermekvédelmi törvény szerint a települési önkormányzat vagy a fenntartó természetbeni ellátásként biztosítja az intézményi gyermekétkeztetést, a tanuló nappali rendszerű oktatásban való részvételének befejezéséig.

Az intézményi gyermekétkeztetést ingyenesen kell biztosítani:

1–8. évfolyamon, nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára ha:

  • a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
  • nevelésbe vették,
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, fogyatékosok nappali intézményében helyeztek el.


Az 1–8. évfolyamon felül nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha

  • nevelésbe vették,
  • utógondozói ellátásban részesül.

A gyermeket gondozó szülő kérelmére az intézményi gyermekétkeztetést természetbeni ellátásként, a gyermek életkorának megfelelően kell biztosítani:

  • a bölcsődében,
  • az óvodában,
  • az  általános iskolai menzai ellátás keretében,
  • a középfokú iskolai menzai ellátás keretében - ha az önkormányzati rendelet kivételével jogszabály másképpen nem rendelkezik,
  • a nyári napközis otthonban,
  • az általános és középiskolai kollégiumban, és az itt szervezett externátusi ellátásban,
  • a fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését, oktatását ellátó intézményben,
  • a fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó, az Szt. hatálya alá tartozó fogyatékosok nappali intézményében.

Ha a szülő, törvényes képviselő eltérően nem rendelkezik, az intézményi gyermekétkeztetés keretében, a nem bentlakásos intézményben:

  • a  bölcsődei ellátásban részesülő gyermekek részére az  ellátási napokon a  reggeli főétkezést, a  déli meleg főétkezést, valamint tízórai és uzsonna formájában két kisétkezést,
  • a gyermekek és a tanulók számára az óvodai nevelési napokon, valamint az iskolai tanítási napokon az óvodában és a  nem bentlakásos nevelési-oktatási intézményben a  déli meleg főétkezést, valamint tízórai és uzsonna formájában két kisétkezést kell biztosítani.

Intézményi gyermekétkeztetésben részesülhet az  iskolában az a tanuló is, aki a napközit nem veszi igénybe. Az étkezések közül az ebéd külön is igényelhető.

A bentlakásos intézményben az intézményi gyermekétkeztetés keretében biztosítani kell:

  • az óvodai nevelési napokon és az iskolai tanítási napokon a reggeli és vacsora főétkezést,
  • az óvodai nevelési napokon és az iskolai tanítási napokon kívül a reggeli, ebéd és vacsora főétkezéseket, valamint a tízórai és uzsonna kisétkezéseket.
     

Kinek jár 50%-os kedvezmény?

Az intézményi gyermekétkeztetést a térítési díj 50%-os normatív kedvezményével kell biztosítani:

1–8. és az azon felüli évfolyamon nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanuló számára, ha:

  • olyan családban él, amelyben három vagy több gyermeket nevelnek, feltéve, hogy a tanuló nem részesül ingyenes intézményi gyermekétkeztetésben,
  • a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek számára, feltéve, hogy  a gyermek nem részesül ingyenes intézményi gyermekétkeztetésben.


1–8. évfolyamon felül nappali oktatásban részt vevő tanuló számára, ha:

  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja, hogy igazolja, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult az ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés igénybevételére és a szünidei gyermekétkeztetésre. (A  bölcsőde és az  óvoda zárva tartása, valamint az  iskolában a nyári szünet és a tanítási szünetek időtartamára).

A kedvezmény megállapításához szükséges tudnivalók

Fontos, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozatot le kell adni az intézménynek a tanév megkezdésekor. Még szerencsésebb, ha már augusztus végén nyilatkozunk, de van olyan iskola, ahol az előző tanév végén elkérik. 

Érdemes ellenőrizni a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság lejárati határidejét, hiszen egy évre adják és minden évben meg kell újíttatni, ha a körülmények indokolják. A megújítás átfutása körülbelül egy hónap.

Az ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés biztosításához közös háztartásban élőként kell figyelembe venni:

  • a tizennyolc éven aluli,
  • a  huszonöt évesnél fiatalabb, köznevelési intézményben nappali oktatásban részt vevő,
  • a  nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban részt vevő,
  • felsőoktatási intézményben nappali képzésben tanuló gyermeket,
  • életkortól függetlenül a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos gyermeket. (Kivéve a  nevelőszülőnél ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermeket, és a  nevelőszülőnél elhelyezett, nevelésbe vett gyermeket és utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőttet.)
  • a kérelem benyújtásának időpontjában egy lakásban együtt lakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező:

- szülőt,
- a szülő házastársát vagy élettársát,
- a velük együtt élő gyermeket,
- a szülő vagy házastársa által eltartott rokont.

A  családbafogadó gyám a  saját és a  gyámsága alatt álló gyermek tekintetében is kérheti az  ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetésre való jogosultság megállapítását, ha a fenti feltételek valamelyik gyermek tekintetében fennállnak. A családbafogadó gyám saját gyermekeinek és a  gyámsága alatt álló gyermekeknek a  számát össze kell adni. Szülő alatt a  családbafogadó gyámot is érteni kell.

Az ingyenes vagy kedvezményes intézményi gyermekétkeztetés gyermekenként csak egy jogcímen vehető igénybe.

Ki nem jogosult támogatásra?

Nem jogosult ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetésre:
- a tanulói jogviszonyban nem álló, illetve nem nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő fiatal felnőtt,
- a  nevelőszülőnél, gyermekotthonban, vagy más bentlakásos intézményben ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek,
- az utógondozói ellátásban részesülő fiatal felnőtt.

Mi a helyzet a nevelési/oktatási időszakon kívüli étkezéssel?

Szünidei gyermekétkeztetés keretében, a déli meleg főétkezést ingyenesen biztosítják a bölcsődei ellátásban, és az óvodai nevelésben részesülő gyermekek számára, a szülő, törvényes képviselő kérelmére, ha:
- a gyermek hátrányos helyzetű,
- a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és halmozottan hátrányos helyzetű
az intézmény zárva tartásának időtartama alatt valamennyi munkanapon.

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek esetén:
- a nyári szünetben legalább 43 munkanapon, legfeljebb a  nyári szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon,
- az  őszi, téli és tavaszi szünetben a  tanév rendjéhez igazodóan szünetenként, az  adott tanítási szünet időtartamára eső valamennyi munkanapon.

Forrás: Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 3. szám

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére