Törekszünk és vágyunk rá, hogy munkánkat összhangba tudjuk hozni magánéletünkkel. Egyik oldalról ez azt jelenti, hogy pénzkereső munkánk, hivatásunk, az élethosszig tartó tanulás egy-egy epizódja, a civil szférában betöltött szerepünk, egyéb kötelezettségeink mellett a családra és benne önmagunkra is maradjon elegendő időnk, figyelmünk, energiánk.
Másrészről azt jelenti, hogy az egymás után érkező gyerekek vállalása mellett, a családban, háztartásban végzett sokoldalú és véget nem érő munka mellett ne veszítsük el a kapcsolatot a külvilággal, saját érdeklődésünkkel, szellemi tőkénket képesek legyünk annyira frissen tartani, hogy vissza tudjunk majd csatlakozni oda, ahol majd ki tudjuk bontakoztatni képességeinket a pénzért végzett munka világában is.
Egyszerű lenne, ha ezt a két súlypontot a férfi és nő problémájára szűkítenénk le. Valóban sok családban kérdés a gyerekek számára, apa mikor jön már haza a munkából, ahogyan az is természetes, hogy anya „nem dolgozik”, otthon van velük. Ez a munkamegosztás az első gyerek megszületésével kezdődik, és csak átmeneti jellegű ott, ahol egy vagy két gyerek vállalása után ismét kétkeresőssé válik a család.
Ekkor az a kérdés, vajon elsősorban a nőre nehezedik munka után a gyerekek és a háztartás második műszakja, vagy ezt a családtagok közös feladatuknak tekintik. Ma már látunk példát arra, hogy a férfi is bátran képviseli a családi elkötelezettségét a munkahelyén, oviba megy a gyerekért, különórára viszi őket, míg a nő nemcsak anyagi okokból, hanem saját teljességének megéléséért is részt vállal a családon kívül végzett munkában.
Több gyerek vállalásával a nő akár egy évtizedre is kieshet a munka világából. Ezalatt fennáll a veszélye, hogy családi lekötöttségei miatt testi-lelki-szellemi készenléte erősen amortizálódik, ugyanakkor esélyes ennek az ellenkezője is: továbbképzi magát, és olyan gyakorlati képességekre tesz szert, amelyekkel eredményesen jelenhet majd meg a munkaerőpiacon. Hogyan érhetjük el, hogy ez utóbbi valósuljon meg?
És mi van akkor, ha a házaspár mindkét tagja annyira elfoglalt, hogy valójában „csak” dolgozók, családfenntartók, és alig jut idő a magánéletre? Pályaválasztáskor gondolunk-e arra, hogy munkánkat hogyan tudjuk majd összeegyeztetni a családi élettel?
Hogyan működik ez kötött munkaidőben, folyamatos beosztásban, kötetlen munkaidőben végzett munka mellett, Milyen előnyökkel és nehézséggel jár például a pedagógus vagy a vállalkozó munkája az időbeosztással kapcsolatban?
Ilyen kérdésekről szólt a gödöllői Szentháromság plébánia Kandalló családműhely programsorozatának legutóbbi, február 9-i alkalmán rendezett műhelymunka. A beszélgetést Balányi Klára, a Kismama magazin újságírója vezette, aki már számos cikket írt a lapban a témáról.
A helyi közösség egy-egy tagja és a program vezetője, a Süttő házaspár saját példáikon keresztül szemléltettek jellegzetes helyzeteket, bemutatták saját nehézségeiket és megoldásaikat, egyben tanúságot is tettek a család és a közösség melletti elkötelezettségükről.
A hallgatóság létszámát tekintve a közösségből sokakat érintett a téma – jellemzően családos nőket –, akik a beszélgetés után kérdéseket tehettek fel, illetve három kiscsoportos (pszichodramatikus és művészetterápiás elemekkel dolgozó) foglalkozás keretében kaptak új, saját impulzusokat.
Aktív éveink egésze a munka és a család között feszül, sokszor nehézséget jelent a két szféra összehangolása, ám jelzés értékű, hogy a résztvevők túlnyomó többségben nők voltak. Éppen ezért külön hangsúlyt kapott a két családos apa az előadók között.
Nemcsak vallják, hanem életükkel is képviselik, hogy az apa nem segít a gyereknevelésben és háztartásban, hanem a családi feladatok éppen rá eső részét végzi, amikor otthon van.
Szerzők: Balányi Klára, Süttő Márta
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
