Jelenlegi hely

Minden gyerek tehetséges valamiben?

Egy egészen kis városban nőttem fel. Gyerekkoromban nem volt még uszoda, évekkel később épült egy. Csakis nyáron, a strandon lehetett megtanulni úszni, számomra ez több év alatt sikerült, vagyis azt elég gyorsan lehetett tudni, hogy nem leszek úszóbajnok. De szerencsére sok más lehetőségem volt ezen kívül, és koromtól, motivációmtól, a körülményektől függően sok mindent ki is próbálhattam. Például egészen jól kötöttem, varrtam. 

A tehetség részben genetikai adottság, mint ahogy nekem is nagyanyai örökség volt a kézügyességem. De messze nem csak ezen múlik, hogy ki tudnak-e bontakozni a képességeink.

Az igazán tehetséges gyerekek általában érzékenyebbek a társaiknál. Néha nem könnyű eligazodni a viselkedésükön, ugyanis egyszerre szeretnének a kortársaik közé tartozni és kitűnni a képességeikkel. Nagyon nagy a szeretetigényük, a biztonságos, meleg családi háttér elsődleges ahhoz, hogy harmóniában legyenek önmagagukkal és megnyilvánuljon a tehetségük.

A nagyfokú érzékenység mellett általánosságban elmondható, hogy a tehetséges gyerekek: 

  • gyorsan és könnyen tanulnak
  • nagyon jól érvelnek
  • szokatlan asszociációik vannak
  • koruknál érettebben tudják szabályozni az érzelmeiket
  • feltűnően jól szintetizálnak

Mi a mi feladatunk szülőként, ha szeretnénk a gyermekünknek a legjobbat és a legtöbb lehetőséget megadni képességei kibontakozásához?

Megfigyelni

  1. Mi érdekli a gyereket? Milyen témákban tesz fel kérdéseket? Mennyire jegyzi meg a kapott válaszokat, hogyan kapcsolja össze az ismereteket a fejében? Milyen játékok és milyen témájú könyvek érdeklik?
  2. Milyen tevékenységben leli örömét? Mit csinál kitartóan, szenvedéllyel, mintha soha nem fáradna el benne? Ez lehet akár valamilyen mozgás vagy mentális tevékenység, amiben elmerül a gyerek.
  3. Miben ügyes, sikeres? Miben kiemelkedőek az eredményei? Melyik az a terület, képesség, amely meghaladja a kortársai szintjét? A kiemelkedő teljesítmény akár egészen kis korban jelentkezhet: pl. 1 éves kor alatt elkezd beszélni, 2-3 évesen olvas, táncot utánoz, feltűnően ügyes a finommotorikája (gyurmázás, rajzolás, színezés).
  4. Mit látnak az óvodában, iskolában a tanárai? Hasonlóképpen látják-e a gyermek tehetségét, miben és hogyan tudják támogatni?

Motiválni

Ha a csemete rátalál arra a tevékenységre, amiben tehetséges, akkor mindenképpen támogassuk őt annak a megélésében. A tehetség kibontakozásában lényeges elem a kitartás, a szorgalom, a gyakorlás. Egyre többet lehet tudni arról is, hogy milyen típusú dicsérettel lehet igazán motiválni, ez a tehetséggondozásban is döntő fontosságú. Alapvető, hogy az erőfeszítésen legyen a hangsúly, ne pedig a végeredményen, a teljesítményen. Meghatározó, hogy milyen formában kapja a gyerek a kritikát, hogy a hiba, a kudarc tanulási lehetőségként épüljön be a gondolkodásába, egy lépcsőfokként, amellyel közelebb lehet jutni a sikerhez. 

Megőrizni a gyermekkorát

Az önzetlen szülői támogatás mellett elengedhetetlen, hogy arra is figyelemmel legyen a család és a környezet, hogy a gyermek maradjon gyermek. Ne tegyünk rájuk túlzott szülői elvárásokat sem a kiemelkedő képességek területén, sem másban. Könnyen előfordulhat, hogy egy zongoravirtuóz ugyanúgy utál esténként fogat mosni, vagy a kedvenc játékán osztozkodni, mint a társai, ezeket a gyermek korának megfelelően kell kezelni.

Ha pedig éppen a másik oldalon állunk, és úgy tűnik, hogy mindenkinek tehetséges a gyereke valamiben, csak a pont a miénk nem, semmiben, akkor legyünk türelemmel. Ne azt lássuk a gyerekben, aki, hanem akivé válhat, ha bízunk benne és támogatjuk őt.

„Minden gyermek tehetséges. Csak mindegyikük más időpontban nyitja ki a csomagját.” (ismeretlen)

 

 


Szabó-Máthé Hanga
életvezetési és anya coach, anyacoaching.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg másokkal is!
                               

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére