Jelenlegi hely

Pénzről önállóan

A közelmúltban elcsíptem egy beszélgetést, amelynek témája, hogy a felnőtt korú gyermek még mindig a szülői házban lakik, és nem kívánkozik az önálló életforma kialakítására. Hibáztathatjuk a körülményeket, de ha a kezünket a szívünkre tesszük, akkor magunk is okozói vagyunk a kialakult helyzetnek.

Szeretjük kényeztetni gyermekünket, helyettük elintézni dolgokat, megoldani a problémáikat. Azt gondolva ezzel segítjük, pedig valójában csak hátráltatjuk az önállóvá válásának folyamatát.

Ugyanis a szülői feladatok egyike, hogy gyermekünket úgy neveljük fel, hogy az egyes életkoruknak megfelelő célokat állítva, önálló gondolkodásra, problémamegoldásra kényszerítsük "kicsinyeinket". Ennek egyik alkotó eleme, megtanítani őket a pénzzel bánni.

Balgaság azt gondolni, ráérünk ezzel, majd ha iskolába megy, majd ha többet tanul, majd ha… folytathatnánk a sort napestig.

Lehet, a következő mondat olvasásakor is többen felszisszennek, de csemetéink pénzhez való viszonyának kialakítása már a korai kisgyermekkor idején kezdődik. Amikor először nyafog vagy zsarol a szupermarketben, hogy csokit, cukrot, vagy játékot szeretne, kínálkozik az alkalom a beszélgetésre. Tegyünk fel olyan kérdéseket, amelyek megválaszolása döntéskényszert jelent.

Alakítsuk ki az általunk követendő értékrendet és bízzunk a döntéseikben, még akkor is engedve, ha mi ismerjük a végső következményt, ami ré nézve ne feltétlenül kívánatos. Természetesen javaslatokkal segíthetjük gyermekeinket, előrevetítve a következményeket, de meg kell tapasztalniuk a döntéseiknek következményét, hogy egyedüli felelősei az életüknek, ők maguk.

Pontokba szedtem a téma általam legfontosabbnak ítélt feladatait, amellyel lehet vitatkozni vagy megfogadni:

  1. Várjuk meg, amíg jelentkezik az igény, hogy zsebpénzt kérnek, és azzal maguk szeretnének gazdálkodni. A célok meghatározása szükségszerű, hogy gyermekünk megtanulja a pénz értékét és a takarékoskodást. Szinte bármelyik játék, vagy áru, amit a gyermek szeretne, képezheti a célkitűzés tárgyát.
  2. Amikor az iskolában a kamatszámítás a matematika óra anyaga, ragadjuk meg az alkalmat, kérjük meg, számolja ki csemeténk a megtakarított pénzének havi kamatát. Amennyiben lehetőségünk van, azt nagylelkűen adjuk oda nekik. Így megakadályozzuk a felelőtlen költekezést, valamint sokat nem kell magyaráznunk a takarékosság jelentőségét sem.
  3. Az első önálló pénzkezelés lehetőségét kontroláljuk. Vegyünk egy füzetet. A lap tetejére írjuk fel az adott hónap nevét. Osszuk kétharmad- egyharmad arányba a lapot. Az első egyharmadba írjuk fel: Bevétel, a kétharmadnyi helyre: Kiadás. Szoktassuk rá a gyermeket, készítsen havi naplót a kiadásairól. Ennek vezetését nagyon könnyen elérhetjük, ha csak úgy kapja meg a következő havi zsebpénzt, hogy együtt végig néztük az előző hónap „mérlegét”. Kielemezhetjük az esetleges hibás döntések következményét, javaslattal, jó tanáccsal élhetünk a következő hónapot illetően.
  4. Az sem hátrány, ha a gyermekkel közösen beszéljük meg a családi beruházások sorrendjét. A nyaralások, egyéb utazások költségeit. A családi költségvetés részleteit. Így ő maga is el tudja helyezni igényeit, kialakíthatja véleményét, döntéseket hozhat.
  5. Nagyon fontos, hogy mi is, így gyermekük is ismerje a kölcsönök működését. Értelmezni a szerződések tartalmát, a mutatók jelentését és jelentőségét. Már a diákhitelek felvételekor is felelősségteljes döntéseket kell meghozni. Ha gyermekünk nem tanul meg a mindenkori életkorának megfelelően dönteni és a következményeket viselni, akkor felnőttként is bizonytalanná válik.
  6. A reklámok is rejtenek magukban csapdákat. Mondhatnánk, nem minden arany, ami fénylik. Ennek a mondásnak a tartalmát azonban nem feltétlenül kell magunknak megtapasztalni, ha körültekintően járunk el a vásárlásainkat illetően. Ennek a tudományát, azonban megint csak otthonról célszerű magunkkal hozni.
Összefoglalva: Anélkül, hogy ijesztgetnék bárkit is, de nem kisebb feladatot vállalunk magunkra szülőként, mint olyan gyermeket nevelni, aki felnőve képes magáról gondoskodni, önálló döntéseket hozni, annak a következményeit viselni és az életét tervezni. Ennek egyik sarkalatos pontja megtanítani gyermekünket sok egyéb más mellett, a pénzzel bánni. A példa a szülői ház működése, a családi élet pénzügyi sikerei, esetleges kudarcai mellett, a követendő értékrend kialakítása. A tudatos életforma, az egyéni felelősség vállalás minden életszakasz legfontosabb alkotóeleme, amely a kiegyensúlyozott felnőtt kor záloga.

Pammer Stella
pedagógus, life-coach

- Budapestimami - 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére