Jelenlegi hely

Nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány hétfőre

Orbán Viktor miniszterelnök kezdeményezésére a kormány az olaszországi buszbalesetben elhunyt áldozatok emlékére január 23-át nemzeti gyásznappá nyilvánította - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szombat délután az MTI-vel.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a nemzeti gyásznapon Magyarország lobogóját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadással az Országház előtt fel kell vonni, majd félárbocra kell ereszteni. A meghatározott középületeken gyászlobogót kell kifüggeszteni, illetőleg Magyarország lobogóját és az európai lobogót félárbocra kell ereszteni. Az iskolákban tanóra vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani. A kormány rendelete szombaton 18 órakor lép hatályba.

Havasi Bertalan az MTI érdeklődésére elmondta: Magyarország lobogóját hétfőn reggel nyolc órakor vonják fel, majd eresztik félárbocra a budapesti Kossuth téren Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. Szilágyi Zoltánnak, az Országgyűlés sajtófőnökének tájékoztatása szerint a Kossuth téren jelen lesz Kövér László házelnök is.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

Az Imami honlapcsoport szerkesztői és munkatársai a legmélyebb megrendüléssel kívánnak sok erőt az érintett családoknak, hozzátartozóknak, barátoknak. Őszinte részvétünk.

 

Forrás: MTI

MTI Fotó: Marjai János

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére