Jelenlegi hely

Felkészülés a gyerekvállalásra. Te feltetted magadnak ezeket a kérdéseket?

Egyik legnagyobb elhatározás az életünkben, amikor eldöntjük, hogy babát vállalunk. Ehhez a gondolathoz egy kiváló idézet kapcsolódik: 
„Gyermeket vállalni igen nagy elhatározás. Ezzel arról dönt az ember, hogy élete végéig a testén kívül dobog majd a szíve.” (Elisabeth Stone) 
​Összes eddigi olvasmányom közül ez írja le legjobban, hogy milyen érzés is valóban, amikor gyereke születik az embernek. Felkészülni erre a mély, minden sejtünket átjáró érzelemre szinte lehetetlen.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy milyen mennyiségű más jellegű témára érdemes már a várandósság alatt felkészülni. Hogy mekkora előnye van annak, ha már jó előre tisztázunk magunkban és/vagy a párunkkal bizonyos kérdéseket, és nem csak belecsöppenünk az adott helyzetekbe. 

Nyolc évvel ezelőtt, első kisfiam születésénél annyira pozitívan vártam a szülést, hogy semmilyen más forgatókönyv nem volt a fejemben, csakis a természetes szülés. Teljesen váratlanul ért, hogy császármetszés lett a vajúdásból, jó pár hónapig nem tudtam erről beszélni senkivel, annyira megrázott. Második terhességem alatt a szintén hatalmas pozitív hozzáállást nagy adag rugalmassággal és nyitottsággal egészítettem ki. Ez egyben összefoglalja minden szakember tanácsát: legyünk pozitívak végig a terhesség alatt, ugyanakkor ismerkedjünk meg minden elképzelhető lehetőséggel, ami csak felmerülhet és legyünk rugalmasak ezek felé. A császármetszés lehetősége mellett (ha valakinek fontos a természetes szülés), célszerű utána olvasni, orvossal átbeszélni a koraszülés körülményeit, illetve azt a lehetőséget a családdal, hogy ha nem egészséges baba születik.

A felkészülés lényege nem az, hogy pesszimista hangulattal várjuk a rossz előjeleket, sőt! Maradjunk pozitívak, és váljunk még magabiztosabbá azokkal a gondolatokkal, ismeretekkel, amelyek kiegészítik az általunk elképzelt optimális lefolyást. Ne a legnehezebb esetekkel tervezzünk, ugyanakkor legyen bennünk az a nyugalom, hogy mindenre gondoltunk, tudjuk, hogy kihez fordulhatunk, ha szükséges, kiknek a segítségére számíthatunk majd otthon. A gyermekvállalás ideális esetben is nagyobb felkészülést igényelne, mint amennyi figyelmet fordítunk rá. Nagyon sok olyan jellegű önismereti kérdés van, melyek megválaszolásával igazán felkészültnek érezhetjük magunkat és könnyebben telnek a babával való összeszokás első hetei, hónapjai. A válaszok tudatában nemcsak összeszedettebbek tudunk lenni életünk azon időszakában, amikor a legkialvatlanabbak, legfáradtabbak vagyunk, hanem jobban feltűnnek azok a különbségek, amelyek intő jelek lehetnek ránk nézve. 

Célszerű a terhesség alatt az alábbi kérdéseket feltenni, tudatosabban élni az életünket, így érzelmileg és mentálisan is stabilabbak tudunk maradni a baba mellett. A kérdések a testi, szellemi, lelki egyensúlyt tartják szem előtt, vagyis mindhárom témakörből célszerű őszintén meválaszolnunk a kérdéseket:

Fizikai egészség:

  • Milyen az egészségünk? Vannak-e rendszeres panaszaink? Érzékenyek vagyunk-e fronthatásokra? Szedünk-e rendszeresen valamilyen gyógyszert? 
  • Végzünk-e rendszeres testedzést? Meg tudjuk-e ezt majd baba mellett valósítani idővel?
  • Mennyi alvásra van általában szükségünk?

Szellemi egészség:

  • Hogyan kezeljük a fáradtságot, a stresszt? Hogyan tudunk relaxálni?
  • Hogyan viseljük, ha függnek tőlünk? 
  • Hogyan viseljük az egyedüllétet, ha társaság nélkül vagyunk?
  • Mennyire vagyunk határozottak, hogyan hozunk döntéseket?

Lelki egészség:

  • Milyen szinten van az önbizalmunk, magabiztosságunk?
  • Mennyire tudunk uralkodni az érzéseinken?
  • Mennyire vagyunk őszinték magunkkal, a párunkkal? Ki tudjuk-e fejezni a szükségleteinket? 
  • Tudunk-e kérni és elfogadni? 

A fenti kérdéseket érdemes szakemberrel, a családdal, barátnőkkel is megbeszélni, és szülés után együtt ismét átnézni. Bízzunk meg bennük! Amennyiben az a visszajelzésük, hogy megjelentek a viselkedésünkben a korábbiaktól eltérő reakciók, érdemes komolyabban odafigyelni magunkra!

Hogyan tudjuk visszanyerni a magabiztosságunkat, önbecsülésünket?

  1. Pihenjünk, aludjunk, relaxáljunk!
  2. Olyan emberekkel találkozzunk, akikkel jól érezzük magunkat, nem aggodalmaskodnak, nem adnak tanácsot, nem kritizálnak, hanem támogatnak!
  3. Ne a teljes napra és az összes megoldandó háztartási problémára koncentráljunk, hanem lépésről lépésre haladjunk!
  4. Ne fojtsuk magunkba az érzéseinket – beszélgessünk róla hozzánk közel álló személlyel, vagy írjuk le őket. Fogadjuk el a kezdeti hangulatingadozásainkat, és ne vádoljuk magunkat!
  5. Kérjünk segítséget! 

Ha a közvetlen környezetünk támogatása nem elég, ne szégyeljünk szakemberhez fordulni, így sokkal hamarabb túljutunk a nehézségeken és örömtelien élhetjük meg életünknek ezt a fontos időszakát.

Szabó-Máthé Hanga, anyacoach
www.anyacoaching.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére