Jelenlegi hely

Jelentős fejlesztések a hazai kríziskezelő szolgáltatásokban

Minden eddiginél nagyobb forrást biztosít a kormány a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatására, a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépésre, valamint jelentős fejlesztések történnek a hazai kríziskezelő szolgálatok rendszerében – közölte az EMMI közleményében.

A fejlesztési forrásokból megvalósuló „Biztos Menedék” és „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” című pályázati kiírásokat Novák Katalin, az EMMI család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára jelentette be. A „Biztos Menedék” felhívás egyik célja, hazánkban egy új szolgáltatási forma, a korábban nem létező kríziskezelő ambulanciák kialakításával bővíteni a kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátórendszert.

Az ambulanciák egyik fő tevékenysége az áldozatok és potenciális áldozatok számára mielőbbi információnyújtás az elérhető segítés formáiról és az áldozatok jogairól. Az új elem mellett jelentős kapacitásbővítés valósul meg a már meglévő krízisközpontok, félutas házak tekintetében is. Az 1,64 milliárd forint keretösszeggel kiírt pályázatra családok átmeneti otthonát fenntartó civil vagy egyházi szervezetek, egyházak, egyházi és önkormányzati fenntartású intézmények, nonprofit gazdasági társaságok jelentkezhetnek.Több mint egymilliárd forintból valósíthat meg „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” címmel kiemelt programot a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság.

Az intézkedés átfogó célja, hogy a krízisszolgálatok, telefonos lelkisegély-szolgálatok humánerőforrás és technikai fejlesztése révén a kapcsolati erőszak áldozatai minél hatékonyabb segítséget kapjanak és a lelki egészséget veszélyeztető problémák miatt minél kevesebb embernél alakuljon ki súlyos krízishelyzet, annak beállta előtt lehetővé váljon a szakmai segítségnyújtás.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat Magyarországról ingyenesen hívható, a nap 24 órájában a 06-80-20-55-20-as telefonszámon. 
További információ: bantalmazas.hu oldalon található.

Forrás: csalad.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Ugrás az oldal tetejére