Jelenlegi hely

A fogamzásgátló tabletta szedése növelheti a Crohn-betegség kockázatát

A fogamzásgátló tabletta szedése növelheti a Crohn-betegség kialakulásának kockázatát azoknál a nőknél, akiknek erős genetikai hajlama van a gyulladásos bélbetegségre - derült ki egy új tanulmányból.

A Harvard gasztroenterológusaként dolgozó Hamed Khalili 230 ezer amerikai nő bevonásával készítette el tanulmányát, amelynek eredményei azt mutatták, hogy azoknál a nőknél, akik legalább öt éve szedtek fogamzásgátló tablettát, háromszor magasabb volt a betegség kialakulásának kockázata.

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tabletta önmagában valószínűleg nem okoz Crohn-t és a betegség kialakulásának kockázata nagyban függ a páciens genetikai hátterétől. Mint fogalmazott: "ebben az esetben a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták használata és a Crohn-betegségre való erős genetikai hajlam kombinációjáról van szó".

Khalili reményei szerint a gyulladásos bélbetegségre - genetikai okokból - hajlamos nőket hamarosan hivatalosan is figyelmeztetni fogják a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták elkerülésére. A szakemberek szerint a nagy mennyiségű hormont tartalmazó esemény utáni tabletta ugyancsak növelheti a Crohn kialakulásának kockázatát.

A mostani vizsgálat azt sugallja, hogy egy eddig feltáratlan kapcsolat lehet a Crohn-betegek számának az elmúlt ötven évben tapasztalt megnövekedése és a szájon át szedhető fogamzásgátlók robbanásszerű elterjedése között - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

A Crohn gyulladásos bélbetegség, amely irritációt és puffadást okoz az emésztőrendszerben. Tünetei között lehet hasi fájdalom, hasmenés, súlyvesztés és láz. A betegség bármikor kialakulhat az ember élete folyamán, habár legtöbb esetben 16 és 30 éves kor között diagnosztizálják.

A betegséget súlyosbítja a dohányzás. A jelenleg alkalmazott kezelések mérséklik a tüneteket, de nem nyújtanak végleges gyógyulást.

Az eredeti, angol nyelvű cikk itt olvasható!
    
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon.
Ugrás az oldal tetejére