A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által rendezett eseményen idén is a magyar népi kézművesség mesterei, valamint a világ számos országából érkező alkotók vesznek részt a Budai Vár polgárvárosi részének hangulatos utcáiban és terein: az Anjou sétányon, a Tóth Árpád sétányon, a Szentháromság téren és a Tárnok utcán. A fesztiválon 60 népművészeti közösség mutatkozik be.

Az idei kiemelt mesterség a fazekasság, amely évszázadok óta meghatározó része a Kárpát-medence tárgyi kultúrájának. A látogatók megismerhetik a mesterművek útját az agyagtól a kész termékig, bepillantást nyerhetnek a tájegységek hagyományaiba és a mesterek munkáját élőben tekinthetik meg.
A kézművesek nemcsak bemutatókkal, látványműhelyekkel, hanem interaktív foglalkozásokkal is várják a közönséget.

A fazekasok mellett a népi kézművesség megannyi ága megjelenik a rendezvényen, többek között kovácsok, szövők, hímzők, bőrművesek, kosárfonók, ékszer- és csipkekészítők, tojásfestők, kékfestők mutatják be mesterségük fortélyait. A hagyományos mesterségek mellett olyanokkal is találkozhat a közönség, mint a taplász, aki Erdélyből érkezik és a taplógomba feldolgozását mutatja be, vagy a seprűkötő-, a pitykegomb-, a kupa- vagy a busómaszkkészítő.
Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából 18 amerikai iparművész és kézműves érkezik a fesztiválra. A látogatók számos hagyományos mesterség, többek között a fafaragás, a fazekasság, a nyomdászat és a hímzés képviselőivel találkozhatnak. Az amerikai alkotók bemutatókkal és műhelyfoglalkozásokkal várják a közönséget.
A fesztivál kiemelt programjai között szerepelnek a Hot Buttered Rum bluegrass együttes koncertjei, valamint a TwoShields őslakos művészeti társulat táncos előadásai, amelynek tagjai gyöngyfűzést, dob- és furulyakészítést, valamint más hagyományos indián kézműves technikákat is bemutatnak.
Az amerikai mesterek közös alkotásra is hívják a közönséget. Az America’s Tapestry kezdeményezés keretében a négy nap során magyar hímzők, amerikai alkotók és a látogatók együtt készítenek egy hímzett textilt.

Érkeznek mesterek Japánból, Dél-Koreából, Kirgizisztánból, Lengyelországból, Kazahsztánból, Kínából, Azerbajdzsánból és Üzbegisztánból is. A látogatók megismerhetik többek között a japán bambuszfonást, a sashiko 17. századi hagyományos tűzőhímzést és a mizuhiki papírzsinór-művészetet, a kirgiz nemezkészítést, a kazah textilművészetet, a kínai kékfestést, az azeri kelaghayi selyemkendők készítését, valamint a suzani hímző- és ékszerkészítő mesterek munkáját.
A nagyszínpadon minden délelőtt a Kirgiz elechek bemutatóján látható lesz a hagyományos kirgiz női fejviselet és annak bonyolult feltekerési technikája, amely az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listáján is szerepel.

Az egyesületek standjainál kézműves-foglalkozások, mesterségbemutatók várják a gyerekeket, a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség élő mesemondással és interaktív foglalkozásokkal készül. Lesz olyan egyesület, melynek portáján a fazekassághoz kapcsolódóan párosító játékokat, kirakókat, valamint a paticsfalkészítést is kipróbálhatják a családok.
A Hagyományok Háza új helyszínen, a Tóth Árpád sétányon várja a legkisebbeket népi bábszínházzal, ölbeli játékokkal, kézműves foglalkozásokkal, viseletbemutatókkal, gyerektánc- és énektanítással, valamint koncertekkel. Fellép többek között Bognár Szilvia, Paár Julcsi, Gulyás László, a ViGaD együttes, valamint Csernók Klári és zenekara.

Magyarország 20 évvel ezelőtt csatlakozott az UNESCO szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményéhez, ezért kiemelt megjelenést kapnak azok a közösségek, amelyek felkerültek az UNESCO szellemi kulturális örökségi listáira. Bemutatják többek között a kalocsai, matyó és sárközi kézműves hagyományokat, a mohácsi busókat, a kékfestés és a tojásírás élő hagyományát, a höveji csipkét, a szegedi papucsot és az úrihímzést.
A fesztivált gazdag színpadi program kíséri, népzenei és néptáncos formációk színesítik a programot a Szent István-szobornál felállított nagyszínpadon. Fellép mások mellett a Fitos Dezső Társulat, Bársony Bálint és a Magyar Rapsody Project, Petrás Mária és zenekara, a Bokros Zenekar Borbély Mihállyal, a magyar-szerb kulturális évad tiszteletére a látogatók meghallgathatják a többgenerációs Vujicsics és a Söndörgő együttes koncertjét.

A szervezők szerint látványos program lesz a FolkTREND divatbemutató is, amelyen a hagyományos viseletkultúrát kortárs szemlélettel értelmezik újra.
Augusztus 20-án ünnepélyes aratófelvonulással és kenyéráldással köszöntik Szent István napját.

Az állami ünnepség programsorozat részeként a rendezvény ingyenesen látogatható.
Forrás: mesterségekunnepe.hu
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges










Hozzászólások
Sürgősen szüksége van egy pénzügyi kölcsönre még ma? Mindenféle pénzügyi kölcsönt kínálunk, rövid és hosszú lejáratúakat egyaránt, 10 000 eurótól 10 000 000 euróig, komoly gondolkodású személyek számára, akik pénzügyi kölcsönt szeretnének felvenni. A vállalatok akár 50 000 000 eurós kölcsönt is kaphatnak. A kamatláb 2% a kölcsön teljes visszafizetési időszakában, 1 évtől 30 évig. Az érdeklődő jelentkezőknek azonnal írjanak nekünk e-mailt.
Hitelező e-mail címe: UNIQUE2AAL@GMAIL.COM
Vagy
WhatsApp: +2349052696713
LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA AZ ALÁBBI ADATOKKAL A JELENTKEZÉSHEZ:
HITELÖSSZEG:
FUTAMIDŐ:
WhatsApp SZÁM:
ORSZÁG:
FOGLALKOZÁS:
Hogyan talált ránk?:
Felhívjuk figyelmét, hogy minden e-mailt a következő címre kell továbbítani nekünk: UNIQUE2AAL@GMAIL.COM