Jelenlegi hely

Kerékpáros gyerekülések: ötből egy sem biztonságos

Egyik kerékpárra szerelhető gyermekülés sem felelt meg a biztonsági követelményeknek abból az öt fajtából, amelyeket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) - közölte az NFH hétfőn az MTI-vel.

A hatóság 4 fajta hátra, csomagtartóra szerelhető és egy előre szerelhető gyermekülés biztonságosságát vizsgálta, és  megállapította, hogy a biztonsági követelményeket egyik gyermekülés sem elégítette ki, azok tehát a használat során veszélyeztetik a gyermekek egészségét és biztonságát.

A legfőbb, balesetveszélyt jelentő hiba, hogy az ülést nem lehet megfelelően a kerékpárhoz rögzíteni, így az leválhat a kerékpárról.

Az ülőfelület háttámlájának és a lábtartóknak az előírástól eltérő mérete, valamint a lábtartó hiánya és a gyengén terhelhető lábrögzítő pánt is baleset kockázatát hordozza. Sérülésveszéllyel járhat továbbá, hogy a felszerelt ülés elérhetőségi zónájában nem megengedett méretű nyílások vannak, amelyekbe a kisgyermek ujjai beszorulhatnak.

Szintén balesetveszélyes a biztonsági öv hiánya, illetve annak könnyen nyitható csatja. Felületi sérüléseket okozhatnak emellett az ülésnek a gyermek által elérhető részein lévő sorjás élei és sarkai - állapította meg az NFH vizsgálata.

A nem biztonságos gyermekülések esetében a hatóság elrendeli azok kivonását a forgalomból. Az NFH a következő években is szúrópróbaszerűen vizsgálni fogja a kerékpárra szerelhető gyermeküléseket - olvasható a hatóság közleményében.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére