Jelenlegi hely

Láncreakció

Ha őszintén rámosolygunk valakire, az a láncreakció révén ötszáz mosolyhoz vezethet egyetlen nap! Látszólag jelentéktelen kis kedvességekkel, egy biztató szóval, dicsérettel hatást tudunk gyakorolni a világban. Próbáld ki te is!

Art Buchwald újságíró mesélte, hogy egyszer az egyik barátjával utazott taxival New York-ban. Amikor kiszálltak a taxiból, a barátja ezt mondta a sofőrnek: „Köszönöm a fuvart! Nagyszerűen vezeti ezt a taxit!”

A taxisofőr megdöbbent, aztán így válaszolt: „Ki maga? Szórakozik velem?”

„Nem, komolyan beszélek szólt a férfi. – Csodálom, hogy ilyen nyugodt tud maradni ebben az őrült forgalomban. Nem minden taxis képes erre. Örülök, hogy magával utazhattam!”

„Hát persze…” – mondta a taxis, és tovább ment.

Buchwald megkérdezte barátját: „Ez mi volt??”

„Megpróbálom visszahozni a szeretetet New York-ba felelt a barátja. Szerintem ez az egyetlen dolog, ami megmentheti a várost.”

„Tényleg azt hiszed, hogy egyetlen ember meg tudja menteni New York városát?”

„Nem egyetlen ember felelt a férfi.  Szerintem ma egy jó napot szereztem ennek a taxisnak. Tegyük fel, hogy ma még húsz utasa lesz. Kedves lesz az utasaihoz, mert valaki már felvidította őt. Az a húsz utas pedig kedvesebb lesz a munkatársaihoz, a bolti eladókhoz, a pincérekhez vagy akár csak a saját családjához.

Ez a kis jóakarat végül akár ezer embert is érinthet. Az már valami, ugye?”

„De az egész azon múlik, hogy az a taxis továbbadja-e a jóindulatodat másoknak.”

„Lehet, hogy nem adja tovább. De ha a mai napon tíz emberhez leszek kedves és a tízből hármat örömmel tölt el, amit mondok, akkor közvetett módon akár háromezer vagy még több ember hozzáállására tudok pozitív hatással lenni.”

„Te nem vagy teljesen normális” szólt Buchwald a barátjához.

„Sajnálom, ha így látod. – Sokan azért nem szeretik a munkájukat, mert senki sem mondja nekik, milyen jól végzik.”

„De hát nem is végzik jól.”

„Nem végzik jól, mert azt hiszik, hogy senkit sem érdekel, hogy jól végzik-e.” 

Tovább sétáltak és egy építkezésen néhány munkást pillantottak meg, akik éppen ebédeltek. Buchwald barátja megállt és így szólt hozzájuk: „Szuper munkát végeznek, emberek! Biztosan nehéz és felelősségteljes ez a feladat.”

A munkások gyanakodva méregették Buchwald barátját.

„Mikor lesz kész az épület?” kérdezte.

„Augusztusban” válaszolta egyikük.

„Hát ez nagyon jól néz ki! Biztosan nagyon büszkék arra, hogy ezt csinálják!”

Ahogy továbbmentek, Buchwald megszólalt: „Még mindig úgy gondolom, hogy ezzel semmit sem érsz el.”

„Ellenkezőleg” felelt a férfi. Ha ezek a munkások egy kicsit is elgondolkodnak a szavaimon, jó hatással lesz rájuk, nagyobb örömmel fogják végezni a munkájukat, és ez valamilyen módon a városnak is javára válik.”

„De ezt nem tudod egyedül elérni! szólt Buchwald.

„Ezen nem bánkódom válaszolt a férfi. Remélem, sikerül másokat is bevonni a „kampányomba.”

„Jé, rámosolyogtál egy idős nőre!” szólt Buchwald a barátjához.

„Igen, tudom Ha ez egy tanárnő, akkor az egész osztályának fantasztikus napja lesz.”

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére