Jelenlegi hely

Ferenc pápa és az újszülött zsiráfbébi

Az imami újév köszöntő hírei közül kettő különösen megérintett. Külön-külön is szívet melengető volt a két hír számomra, de a kettő együtt az év első napján bizalommal és reménnyel töltött el, hogy ez az év valami nagyon fontos dologról szólhat.

Az első hír Ferenc pápa hagyományos évköszöntő beszédéről írt, ami egyben a Béke Világnapjánk köszöntője is már 50 éve. A másik cikkben a Budapesti Állatkertben született zsiráfbébiről olvashattunk.

Ferenc pápa beszédében komoly aggodalmainak adott hangot a világban tapasztalható (ön)pusztító erőszak és a mérhetetlenül sok szenvedés miatt. Pedig a Pápa szerint csodálatos ajándékok is lehetnénk egymásnak, ha elengednénk a bosszút és az erőszakot. Világunkban megszűnhetne a sok szenvedés, ha a békét szolgáló erőszakmentes cselekvés jellemezné "a döntéseinket, kapcsolatainkat, cselekedeteinket, és mindenféle politikát a helyi, mindennapos szinttől egészen a világméretű szintig."

Ferenc pápa kiemeli a család szerepét, mert itt alakíthatjuk ki a kapcsolatok és a kommunikáció olyan formáit, ahol egymásra figyelve, egymás javát keresve tudjuk kezelni a kisebb-nagyobb konfliktusainkat. Innen terjedhet ki a szeretet és az erőszakmentesség a tágabb környezetre, az egész világra.

"Minden olyan tevékenység, amely ebbe az irányba hat, bármily szerény is, hozzájárul egy olyan világ építéséhez, amely szabad az erőszaktól, s ez az első lépés az igazságosság és a béke megvalósítása felé." Vagyis érdemes a kis lépéseket is megtennünk. Nem tud mindenki ezreket segíteni, de mindenki tud segíteni egy másik emberen, akárcsak egy kedves szóval, egy mosollyal. Azzal, hogy igazán figyel a másikra, az érzéseire és arra, hogy mire van a másiknak szüksége. "Az átfogó ökológiához a mindennapi élet egyszerű gesztusai is hozzátartoznak, amelyek megtörik az erőszak, a kizsákmányolás és az önzés logikáját".

És mi köze mindennek a kis zsiráf születéséhez?

Marshall Rosenberg amerikai pszichológus a zsiráfot választotta az általa kidolgozott erőszakmentes/együttműködő kommunikációs rendszer, az EMK jelképévé. A zsiráf gyönyörűen egyesíti magában az EMK legfontosabb jellemzőit. Az EMK a szív nyelve, az érzéseinkre figyel, nem az észérvekre és a zsiráfnak van a legnagyobb szíve a szárazföldi állatok közül. Hosszú nyakának köszönhetően a zsiráf magasabb szemszögből látja a világot, így jobban rálát a dolgokra, az összefüggésekre. És bár a zsiráf az egyik legerősebb állat, mégsem használja az erejét állattársai ellen, növényeken él. Fontos látnunk, hogy az erőszakmentesség nem erőmentesség. Az EMK-nak nagyon is fontos eleme önmagunk felvállalása és az értékeink melletti kiállás. Ez az erő azonban nem sértheti a másik ember határait. Ha az érzéseinkre és az erőforrásainkra, a szükségleteinkre figyelünk, akkor belátható, hogy ezekben nem lehetnek konfliktusaink. A konfliktus a stratégiák szintjén jelentkezik és ha vádaskodunk.

Egy egyszerű példával, ha szomjas vagyok, akkor innivalóra van szükségem. Itt senkivel sem ütközhetek. De ha ezt tőled várom és téged vádollak, az már fájdalmas lehet. Ahogy az is konfliktust eredményezhet, ha megiszod az összes vizünket egy kiránduláson.

Az EMK nagy ajándéka az életemnek már 20 éve. Nem élek konfliktusok nélkül, sőt! De sokat segít nekem az EMK tudatossága abban, hogy más szemmel nézzem a konfliktusaimat. Lehetőségeket látok bennük arra, hogy meglássam, hogy hol kell még fejlődnöm, mit kell jobban csinálnom. Gyakorlása és tanítása közben érezhetem, hogy hozzájárulhatok egy boldogabb világ megteremtéséhez.

Hát ezért voltam különösen boldog, amikor egymás mellett láttam ezt a két cikket az év első napján. Azt üzenték nekem, hogy az erőszakmentesség és a szív nyelve fontos szerepet kapnak ebben az új évben. Remélem, egyre többen érzik úgy, hogy fontos hozzájárulniuk a világ erőszakmentesítéséhez és ezt magunkon és a családunkban tudjuk leginkább elkezdeni. 

Hoós Rita, kommunikációs tréner 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
Ugrás az oldal tetejére