Jelenlegi hely

Óvodás lesz a gyermekem! 1. rész - A beszoktatás

Az egyik legszebb időszak gyermekünk életében az óvodáskor. Ez az első igazán nagy változás a gyermek életében: a megszokott biztonságot jelentő otthonból, az anyai védelemből számára idegen felnőttek, gyerekek közé kerül. 

A beszoktatás

Az egyik legszebb időszak gyermekünk életében az óvodáskor. Ez az első igazán nagy változás a gyermek életében: a megszokott biztonságot jelentő otthonból, az anyai védelemből számára idegen felnőttek, gyerekek közé kerül.

Az elválás egyáltalán nem könnyű sem a gyereknek, sem az anyának. Más a környezet, más a napirend, új szabályokat kell elfogadni: a szeretetteljes szülői otthonból a követelményeket támasztó, nagy létszámú közösségbe kell beilleszkednie. Itt már nem hozzá alkalmazkodnak, hanem neki kell másokhoz alkalmazkodnia.

Elkezdődik a szülőtől való fokozatos leválás. Nincs meghatározott idő, hogy a gyereknek meddig kell beszoknia, ráhangolódnia az óvodára. A fokozatosság elve érvényesül a gyerekhez igazodva.

Ahhoz, hogy az óvónő jobban megismerhesse a gyereket, a szülőkkel anamnézist töltetünk ki, melyben részletes tájékoztatást ad gyermekéről pl.: eddigi betegségei, milyen szokásai vannak a gyermeknek, szokott-e lázgörcse lenni, szenved-e allergiában, vagy mire érdemes különösen odafigyelni ...

Mi az, ami megkönnyíti a gyermek beilleszkedését?

Óvónőként sok tapasztalatot szereztem, anyaként pedig én is átestem ezen az időszakon. Gyermekem a csoportszobában sírt, én pedig az ajtó másik oldalán. Aztán rájöttem, hogy apukája könnyebben megoldja ezt a feladatot.

  • Egyszerűbb a beilleszkedés annak, akit életkorának megfelelő önállóságra szoktattak - nem tesznek meg mindig mindent helyette, - ők könnyebben elfogadják az óvoda szokásrendszerét.
  • Beszéljünk sokat az oviról, hiszen ő már nagy és ügyes. Soroljuk fel mi az, amiben ő már ügyes, mint a nagyok: pl.: ,, te már egyedül eszel, szépen fogod a kanalat”; vagy a kiscipődet szépen a helyére tetted; vagy ,, illedelmesen köszöntél a boltban…,persze ezeket a jó tulajdonságokat mindig az adott pillanatban is ki kell kiemelni.
  • Könnyebben állnak át a bölcsödéből jött gyerekek. Ők már egy közösséghez tartoztak, rendszeres napirend szerint folyt az életük, a felnőttekkel is bátrabban teremtenek kapcsolatot. - Szintén könnyebb a helyzete, akinek testvére is óvodás vagy nemrég volt ovis, hiszen a kisebb testvér mindig vágyakozik, hogyha nagy lesz ő is ovis lesz és eljött az áhított pillanat.
  • Segít a beszoktatásnál, ha valamilyen kedves tárgyat magával hozhat az otthonából (plüss figura, egy ruhadarab, kispárna, kedvenc apróság, vagy anya kendő, apa póló…)

Persze a gondos felkészülés sem garantálja, hogy az elválás zökkenőmentes lesz. 

Mi történik az első nap? – Az ismerkedés napja

A gyerekek általában anyával érkeznek az oviba. Ilyenkor együtt játszadozunk, ismerkednek a csoportszobával, játékokkal és az ott dolgozó felnőttekkel. Ismerkednek az óvoda egyéb helyiségeivel: az aranyos kis wc-vel, kisméretű mosdókkal. Tapasztalataim alapján, az első napon ez a szenzáció, ezeket többször is kipróbálják.

Akkor is wc-re ülnek, ha nem kell, de megint kezet lehet mosni, újra végig járni az öltözőt, megnézik ovis zsákjukat, vajon a helyén van?... Másik kedvencük az udvaron való közös játék. Ezen a napon mindenki örömmel megy haza, vagy haza sem akar menni, és alig várják, hogy másnap újra óvodába érjenek.

... és jönnek a nyűgösebb napok - Anya nélkül

A szenzációból hamar átváltunk a hétköznapok megszokott rutinjába, amikor már a szülő nincs jelen - vagy rövid ideig marad vele - ez az időszak a hosszabb és nehezebb. Szinte minden gyerek tiltakozik a változások ellen, vérmérsékletének megfelelően máshogy ad ennek hangot. Ha nyíltan sír, toporzékol, esetleg rugdos, mindenki számára egyértelműen átéli és kifejezi, hogy mennyire nem kívánatos ez a helyzet. Az anyai - biztonságot jelentő - közegből nem akar kikerülni.

Legyünk erősek, határozottak. Magyarázzuk el, hogy anya, apa miért nem tud vele maradni, és milyen jó lesz neki az oviban, az óvó nénivel, akihez mindig odabújhat, ahol sokkal több játék van és olyan gyerekek, mint Ő, akikkel jókat lehet játszani. Készítsük fel, hogy mely napoktól fog az óvodában aludni.

Amikor elbúcsúztunk, már ne forduljunk vissza. Mindig mondjuk meg, miért kell itt maradnia, mennyi ideig, és mikor jövünk érte. Soha ne csapjuk be.

A cél az, hogy gyermekünk megszeresse az óvodát, és jól érezze ott magát.

Ha érdekel a téma, cikksorozatunk második részét itt találod "Óvodás lesz a gyermekem! 2. rész - Az óvodaérettség" címmel.

Deli Katalin
óvodapedagógus

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

„Átalakítás miatt zárva „ - A modern kamasz nevelése, avagy mit kell tudni a szülő-kamasz konfliktusról és annak kezeléséről?

Statisztikák szerint kb. 1,2 millió kamasz él ma Magyarországon, életkoruk 12-20 év között van. Ez azt jelenti, hogy kb. két millió szülőt érint az ő életük és problémájuk.
"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

"Pesztonkának egy jegyet, legyen szíves!" avagy mozi a 21. században

Szombaton a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek és a velük érkező 18 éven aluliaknak kinyithattak a mozik. Vagyis a 18 év alattiak csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében ülhetnek be a filmekre. Vagy tucatszor elolvastam ezt a két mondatot... na ne már!!!
Májusi bakancslista

Májusi bakancslista

Ebben a szép tavaszi hónapban új élmények, új lehetőségek, várnak: a szürkeséget megtöri a napfény, végre meleg van, virágillattal telik meg a levegő. A hosszú bezártság után jól esik kimozdulni, szabadtéri programokat tervezni, felfedezni természet szépségeit. Ehhez adunk néhány pofonegyszerű tippet!
Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Egyedülálló lehetőség óvodáknak, iskoláknak: Várépítő pályázat! Ezt kár lenne kihagynod!

Ha a Ti ovitokra is ráférne a felújítás, vagy az iskolai mosdót kellene rendbetenni, akkor itt a nagy lehetőség: pályázzatok! Az idei évben több, mint 20 vállalat és szervezet csatlakozott a Várépítő pályázat felajánlói közé. Ezzel összesen 13,6 millió forint + ÁFA értékű termékre, 1,9 millió forint készpénzre, és számokban ki nem fejezhető, önkéntes munkában felajánlott szolgáltatásra lehet pályázni. 
Ugrás az oldal tetejére