Jelenlegi hely

Miért hagyjuk a babákat maszatolni és ' játszani' az étellel! - Babakorban nem kell szépen enni!

Valahogy belénk van kódolva ősidők óta a „szépen” evés fogalma. Szerintem mindannyian emlékszünk ilyen és ehhez hasonló mondatokra, akár a szüleinktől, akár az oviból, suliból: szépen egyél, mert elveszem (és ha leeszed a ruhád még ki is kapsz)!.., , ne játssz az étellel, ez nem játék!... egyél szépen, nem vagy te disznó!…és hasonló társaikra. Ugye?

Természetesen a „nevelő” hatását ezeknek a mondatoknak most nem akarom kifejteni, és az is biztos, hogy egy gyermeknek meg kell tanulni szépen enni, de van az az életkor, amikor ezek a mondatok inkább ártanak, mint segítenének.

Méghozzá a babakorban, mert akkor mindent lehet, nem kell szépen enni, nem kell vigyázni a ruhájára, nem ekkor kell a jómodort megtanulni. Ebben az életkorban felfedezni kell, hiszen a babák velünk ellentétben, nem csak az ízekért, a jóllakottságért esznek, nem csak a hasukkal érzik az ételeket, a tapintás pont ugyan olyan fontos nekik a fejlődésükhöz, mint a mindennapi játék során.

Miért hagyjuk a babákat maszatolni és ' játszani' az étellel?

Bízok benne, hogy hamarosan ez mindenki számára itthon is olyan természetes lesz, mint a nyugati országokban. Akik ismerik a munkásságom, azok tudják, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetek a masztolásra a fejlesztő foglalkozásaim során, valamint evés és hozzátáplálás alkalmával sem győzöm ennek fontosságát hangsúlyozni.

Már a kezdeteknél nagyon fontos, hogy a babának örömet okozzon az étkezés, nem számít, hogy koszos lesz-e a ruhája – adjunk rá lemosható, akár ujjas előkeruhát, nem számít, hogy összekeni az asztalt, vagy az etetőszéket, esetleg leesik az étel a földre, azt mind-mind fel lehet takarítani, de az nagyon is számít, hogy az étkezések örömet okozzanak a babának és az étkezési tevékenysége során egészségesen fejlődjön.

Tehát, nyugodtan hagyjátok, hogy kézzel belenyúljon az ételbe, tapicskoljon benne, összenyomkodhassa kicsi ujjaival a darabos részeket, vagy hogy rákenje az arcára, higgyétek el az oviban, suliban, vagy majd az étteremben a szerelmével már nem fogja!

Összeszedtem pár pontba, hogy miért jó hagyni, hogy egy önfeledt és vidám felfedezés legyen az evés:

  • A kézzel történő evés, vagy maszatolás során a gyermeknek lehetőséget teremtünk arra, hogy saját magát önállóan etesse.
  • A picurok még így szenzorosan az az érzékszerveiken keresztül tanulnak és jutnak újabbnál újabb ismeretekhez, ami segíti a különböző idegrendszeri érési folyamatokat.
  • Nagyon fontos, hogy az ételt mindig úgy helyezzük, hogy ők is lássák, érezhessék! Egyébként is a kanalas és önálló evés majd csak 2. életév végére teljesedik ki tökéletesen.
  • Nagyon fontos, hogy az ételdobálást NE tudjuk be rosszalkodásnak. Ez a cselekedet egy rettentően fontos mérföldkő az ok és okozati kapcsolatok kiépítésében. Itt kezdi megtanulni, hogy hatással tud lenni az Őt körülvevő világra. S idővel ez a viselkedés el fog múlni! Nyugi nálunk is kitartott pár hónapig, de természetesen később megtanulta, hogy ezt nem lehet.
  • Ha a gyermeknek hagyjuk önállóan felfedezni az ételt - tehát kisujját belenyomni, szétkenni, megillatozni és kóstolni, csökkenthetjük annak az esélyét, hogy később válogatós legyen. Ha Ő maga nyúl, fogja, kóstolja az adott pürét vagy darabos ételt, akkor nincs kényszer, és külső erőltetés, egy pozitív és várt esemény lesz az evés.

Természetesen tudom vannak helyzetek, amikor ez nem megoldható, vendégségben vagyunk, vagy bébiételes üvegből etetünk, de nem ezen a pár alkalmon fog most múlni.

És igen, itt merül fel a kérdés, akkor mikor fog megtanulni szépen enni a gyermekem? Hogyan tudunk következetesek lenni?

A 'szépen' evés ideje is el fog jön, amikor már a kanalat ügyesen fogja - 2 éveskor körül- és itt már el lehet kezdeni tanítani, hogy mit illik, és hogyan kell.

Könnyen fog menni, hiszen az ételek egyre jobban ismerősek lesznek már számukra, és így egyre kevésbé lesz szükség arra, hogy szétnyomkodja, préselje és elmaszatolja az elé helyezett ételt.

Végezetül pedig csak gondoljunk bele, hogy mi hogyan viselkedünk akkor, amikor valami új és ismeretlen étellel találkozunk? Mondjuk, elutazunk Vietnámba és elénk kerül valami totál ismeretlen fogás? Kicsit megbökdössük olyan felnőttesen az evőeszközzel, talán megszagoljuk, félve és bátortalanul kezdünk bele...?
 

Fehér-Szenti Annamária

Gyógypedagógus és édesanya vagyok. Szakmai munkásságom során a legfontosabb számomra a holisztikus szemléletmód az, hogy a foglalkozásaim során a gyermek teljes egészét ismerjem meg és ennek tudatában alakítsam ki a fejlesztési célokat. Több éves angliai szakmai munkásságom is jelentős hatást gyakorolt rám. Fontosnak tartom az állandó szakmai fejlődést. Gyógypedagógus, szomatopedagógiai végzettségem mellet dinamikus terhestorna oktató, evészavarok és problémákban jártas szakember, zumba oktató és jelenleg egyetemi hallgató autizmus spektrum szakirányon.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Megmentő ölelés

Megmentő ölelés

Az ölelés megnyugtat, oldja a stresszt, lelki állóképességet ad és növeli az összetartozás érzését. Ez a rendkívüli történet is azt bizonyítja, hogy az ölelés gyógyító erőket tud mozgósítani, sőt életet is menthet.
Hogyan NE motiváld a vizsgára készülő gyerekedet? 10 mondat, amit azonnal felejts el!

Hogyan NE motiváld a vizsgára készülő gyerekedet? 10 mondat, amit azonnal felejts el!

Érettségi, felvételi vagy nyelvvizsga? Szülőként természetes, hogy szeretnénk ilyenkor is a gyerek mellett állni, motiválni, segíteni őt. Mit mondjunk a nagy megmérettetés előtt álló kamaszunknak? Egyelőre azt tudom, hogy mit NE mondjunk! :) Íme 10 demotiváló mondat, amit azonnal törölj ki a szótáradból, ha jót akarsz neki. És magadnak.
Húsvéti sonka, tojás újabb élete

Húsvéti sonka, tojás újabb élete

Gyakran szembesülünk azzal, hogy a hagyományos húsvéti ételek megmaradnak, 3-4. napon már nem szívesen eszi a család. Új köntöst adva nekik azonban elfogy!
Emlékek a Kecskeméti Kórház Covid osztályáról és intenzívéről – ők az én, és a családom hősei!

Emlékek a Kecskeméti Kórház Covid osztályáról és intenzívéről – ők az én, és a családom hősei!

Nem féltem a koronavírustól, nem rettegtem a betegségtől, a szövődményeitől, valahogy úgy éreztem, hogy én azok közé fogok tartozni, akik át sem fognak esni rajta, hiszen nem törvényszerű, hogy minden ember elkapja. 
Ugrás az oldal tetejére