Jelenlegi hely

Újabb 60 millió forint hűtő- és fagyasztócserére

Több mint 60 millió forinttal növeli a hűtő- és fagyasztócserére biztosított támogatások keretösszegét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), és február közepére módosítja a pályázat beadásának határidejét is.

A minisztérium hétfői tájékoztatásában felidézte, hogy idén szeptemberben hirdette meg a háztartási nagygépek energiamegtakarítást eredményező cseréjét támogató pályázatát. A szeptember 25-én megjelent háztartásigép-csere programot 627,1 millió forintos keretösszeggel hirdették meg.

A tárca a visszajelzéseket mérlegelve több mint 60 millió forinttal növeli meg az Otthon Melege Program keretében megnyitott konstrukció keretösszegét. A minisztérium egyidejűleg módosítja a pályázatok benyújtásának határidejét is, hogy minél többen élhessenek az új lehetőségekkel.

A módosításnak megfelelően a pályázatok 2015. február 15-ig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig nyújthatók be, kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül. Ehhez a pályázóknak ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkezniük, állandó lakcímüket vagy tartózkodási helyüket a pályázathoz elektronikusan csatolt lakcímkártya-másolattal szükséges igazolniuk.

A háztartásigép-csere program célkitűzése, hogy a pályázók vissza nem térítendő, állami támogatással, csökkentett vételáron szerezhessék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket. A program forráskeretének megnövelésével rendelkezésre álló összesen közel 690 millió forintból egy háztartás 25-35 ezer forintot nyerhet el.

A hűtő- és fagyasztócsere alprogramra eddig 17 540 pályázat érkezett, mintegy 535 millió forintnyi támogatási igénnyel, amely az eredetileg meghatározott keretösszeg több mint 85 százalékát fedi le - tartalmazza a tájékoztatás.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

Dalolva búcsúztassuk a telet – a legjobb farsangi dalok és mondókák összegyűjtve

A farsangi időszak mára főként a gyerekek mulatságáról szól. Ehhez a vidám ünnephez gyűjtöttük össze a legjobb farsangi dalokat és mondókákat, melyek garantáltan feldobják a hangulatot, és még emlékezetesebbé teszik a közös pillanatokat!
7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

7+1 szokatlan farsangi szokás, amit tuti nem ismersz

Tudtad, hogy a farsang nemcsak mulatságról, hanem ma már furcsa hagyományokról is szólt? A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak tele van különös, ma már szinte elfeledett népszokásokkal. Egyes hagyományok vidámak, mások meghökkentőek – nézzük, hányat ismersz közülük!
Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Vízkeresztől a farsang farkáig - népszokások és babonák

Ez a régies kifejezés tulajdonképpen a farsang vasárnaptól húshagyó keddig tartó három utolsó farsangi napra, a farsangi időszak végére vonatkozik. Izgalmas, mulatságokkal, babonákkal, különleges népszokásokkal teli időszak.
5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Ugrás az oldal tetejére