Jelenlegi hely

Megugrott a babakötvény-állomány

Tavaly november óta két és félszeresére nőtt a kincstári Start-számlák száma, amelyek 60 százalékát az új, kedvező feltételű Babakötvény generálta - írta az azenpenzem.hu  a  Magyar Államkincstár adatai alapján.

A kincstár a 2013. novemberi, alig több mint 17 ezerrel szemben az idén május 12-én már közel 42 ezer Start-számlát tartott nyilván, számuk így nem egészen hat hónap alatt korábban példátlan módon nőtt. A számlákon tartott pénz nagysága is megugrott, az átlagos megtakarítás már 165,4 ezer forint, az összeg 2009-ben még mindössze 45 ezer forintot tett ki. Ebben nyilvánvalóan szerepet játszik, hogy a Start 2012 őszi átalakítása óta már nincs befizetési korlát. Azóta olyan számla is akad, amelyre a szülő 99 millió forintot fizetett be, a tízmillió forint feletti megtakarítások száma 15, és egymillió forintnál többet a számlák 1,8 százalékán tartanak.

A kincstári Start-számlákon összesen a 2013. decemberi 3,58 milliárd forinttal szemben az idén május közepére már majdnem 7 milliárd forint gyűlt össze. Ezek az adatok a kamatokat és a szülői befizetések után jóváírt 10 százalékos állami támogatásokat is tartalmazzák.

A portál felidézi, hogy a Kincstár 2013. december 2-tól megújította a Start-számlákra helyezhető államkötvényt. Az azóta már nevében is Babakötvény (korábban csak a babák születésekor adott életkezdési támogatást nevezték így) induló kamata 8,7 százalék volt. A 19 éves futamidejű papír minden évben három százalékponttal az előző évi infláció felett fizet (a kamatokat évente újra befektetik). A 2014. februárban született gyerekeknek ugyan az első sorozatnál már jóval kevesebb dukál, de a jelenlegi piaci környezetben a 4,7 százalékos kamat is igen vonzónak számíthat.

Bár nagyon impozánsok a számok, még lenne hová fejlődni, a 2014. május 11-i állapot szerint a kincstárnál 575 606 Start-letéti számla van (ezeken helyezik el a gyermek születésekor az állam által biztosított egyszeri 42,5 ezer forinton életkezdési támogatást). A passzív számlák – amelyeknél a szülő nem foglakozik azzal, hogy az eredeti „babakötvényt” bármilyen módon gyarapítsa – száma tehát jelenleg még mindig meghaladja az 530 ezret - írja a portál.
 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére