Jelenlegi hely

Vidám család

Beküldő lakhelye: Baranya megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre.

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Ha boldognak és elégedettnek látom őket. Amikor jókat beszélgetünk és a közös programokon mindegyikük jól érzi magát. Nem veszekednek és segítik egymást. Ha jóban-roszban kitartanak egymás mellett.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben?

A testvérek közötti viták kezelése.

Itt több választ is megjelölnék. pl. nehezen mesélnek a velük történtekről. Nagyon szeretném, ha tudnánk beszélni az érzéseikről a velük történt dolgokról,mit hogyan élnek meg. És ebben tudnék is segíteni nekik ne csak az általános a saját szüleimtől hallottakat mondanám, amitől néha magam is kiakadok, hogy lehetek ilyen. Folyton egymást szidják nem látják hogy ugyanazt cselekszik saját maguk is. 19 és 17 évesek mégis képesek összeveszni és verekedni azon hogy az egyik megette a másik pattogatott kukoricáját vagy felhúzta a zokniját. Nem igazán vagyok következetes a szabályokat nehéz betartatni velük. Ha egyszer is megengedtem valamit vagy elengedtem a büntetést rögtön visszaéltek vele és vissza dumáltak, de a múltkor is lehetett, akkor most is. Mindig más a hibás. A 17 éves nem szereti saját magát nincs önbecsülése. A 19 éves túl nagyra tartja magát csicskáztatja az öccsét. Nem tudok igazságot tenni közöttük, ha külön vannak mindegyikkel nagyjából szót értek. Nehéz a fiúk kamaszkori problémáit kezelnem és jó tanácsot adni nekik.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretném, ha sikerülne jó kapcsolatot kialakítani a gyerekeimmel és a segítségükre tudnék lenni a kamaszkor okozta nehézségek elviselésében. Nagyon rosszul érzem magam, ha nincs meg a családi béke és megfelelési kényszerben élünk, mert sokszor sajnos ez a helyzet. Szeretnék velük vidáman és őszintén élni, hogy bármikor tudjunk bármilyen problémáról nyugodtan higgadtan beszélni és közösen megoldást találni. Tudjunk örülni a másik sikerének az örömeinket is meg tudjuk élni és megosztani a másikkal. Szeressenek haza járni és ne máshol és másban esetleg hangulat javító szerekkel keressék a boldogságot.

 

A feltöltött kép illusztráció, nem a pályázó saját képe.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére