Jelenlegi hely

'Hányszor kell még elmondanom' család

Beküldő lakhelye: Hajdú-Bihar megye

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját fotó

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Nem könnyű a fenti válaszok közül kiválasztani, ami számomra a legnagyobb örömet okozza, hiszen mindet nagyon fontosnak tartom. Ám ha végig gondolom, a végén mindig akkor vagyok a legboldogabb, ha ők örülnek és ők boldogok. Boldogságuk származhat az elért eredményeikből, vagy abból, hogy sikerült megint valami új dolgot megtenniük ami a fejlődésükhöz kötött ( a 3 éves már 3-at tud pattogtatni a labdával, a 8 éves eléri a tányérokat és meg tud teríteni, a 10 éves tudott segíteni a 3 évesnek pisilni). Természetesen boldogok azért is mert szeretetet kapnak és adhatnak is, egymásnak is, még akkor is, ha sokszor civakodnak. Számomra az a fontos, hogy boldognak lássam őket és az, hogy az ilyen apró dolgok tegyék őket boldoggá.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A testvérek közötti viták kezelése.

Nagyon nehéz számomra nem mindig a kis 3 éves javára dönteni, mert ő visít, ordít és hangzavar van, ha veszekednek valamin. Így jobbnak látom a javára dönteni, mert akkor csönd lesz, hiszen a nagyobb, 8 vagy 10 éves már nem zajong ha nem tetszik neki valami 'csak legfeljebb' duzzog. Igazságtalannak érzem viszont sokszor a döntésemet, mert szeretném ha azt éreznék mindketten, mindhárman egy ilyen esetben, hogy egyformán fontosak számomra. Az "add oda neki, hisz ő a kisebb" mondat nagyon sokszor elhangzik nálunk és utána mindig lelkiismeret furdalásom van.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Nagyon érdekelnek az együttműködést elősegítő technikák a konfliktusok zökkenőmentes megoldása miatt
Eddig sem volt eszközöm a büntetés, viszont a párommal ebben nem értünk egyet. Kíváncsi vagyok, hogy kaphatok-e a tréningen választ arra, hogyan győzhetném meg páromat egy kíméletesebb, hatékonyabb módszerről.
Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekem aktív szereplője legyen megoldások keresésében, és az önállóságra nevelést is szeretném már a kezdetektől megalapozni. 
Célom, hogy a férjemet is el tudjam csábítani a tréningre, hiszen csakis közösen tudjuk majd megvalósítani az ott tanultakat.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan éljük túl a hőséget?

Hogyan éljük túl a hőséget?

Valahogy muszáj lesz. És bár az idei nyár (eddig) kegyesebb hozzánk, mint a tavalyi, a 38°C azért már alkalmas a nyugalom megzavarására. A szenvedés pedig csak a mazochistákat villanyozza fel, a többiek megoldások után kutatnak.
Tíz étel, amit a 10 éve gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

Tíz étel, amit a 10 éves gyereked is elkészíthet a nyári szünetben

A szülői stresszfaktor egyik okozója a nagy ebédkérdés, amihez nemcsak a mikor mit főzzek, de a megeszi-e a gyerek is hozzájárul. Van pár tippünk kezdőknek és haladóknak.
Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Figyelemzavar: 5 hatékony módszer a mindennapi élet könnyítésére

Miért nehéz a mindennapi rutin figyelemzavarral? Reggel elindulni, iskolába vagy munkába érkezni időben, elintézni a fontos dolgokat, nem elfelejteni az uzsonnás dobozt, a határidőt vagy a kulcsokat – ezek a napi rutinfeladatok sok embernek automatikusak. De figyelemzavarral élőknek gyakran épp ezek a kis dolgok jelentik a legnagyobb kihívást.
Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Ugrás az oldal tetejére