- Éhes vagyok!
- Neeem, nem akarok enni!
- Ez az étel túl hideg!
- Neeem, túl meleg!
- Ez túl kevés!
- Neeem, ez túl sok!
- Nyomja a pocakom a levegő!
- Neeem, nem akarok büfizni!
- Álmos vagyok!
- Neeem, nem akarok aludni!
- Játszani szeretnék!
- Neeem, nincs kedvem a csörgőhöz!
- Rúgkapálni akarok!
- Neeem, nem akarok hasalni, ez fárasztó!
- Apát akarom, mikor ér már haza!
- Neeem, Anya vegyen fel!
- Kakálnom kell!
- Neeem, nem akarok kakálni, az olyan nehéz!
Ez így ment nap mint nap, minél többet fedezett fel a világról vagy saját magáról, annál nehezebb volt eldönteni, hogy szereti-e azt, vagy sem.
No igen, de Anya azért megpróbálta teljesíteni minden kívánságát, és igencsak elfáradt. Olyan fáradt volt, hogy nappal is becsukott szemmel járkált, összekeverte a dolgokat: a labdát a fazékba tette, a kocsi kulccsal a WC ajtót akarta kinyitni, a piszkos zoknit a hűtőbe tette, a számítógépet hintette meg sóval. Teltek múltak a napok, és Anya csak pislogott nagyokat, mindent elejtett, és elfelejtett, elhagyta a lakáskulcsot, meg a telefonját, szerencsére nem egyszerre, így Apa be tudta engedni. Anya csak ténfergett, a Kisfia pedig síró hangon diktálta, hogy mit szeretne. Egyszer Apa összeütközött Anyával a folyósón, amikor az csukott szemmel indult meg a gyerekszobába, hogy felvegye a telefont, mert a csörgésre azt hitte, hogy a Kisfiú sír. Amikor végül beleszólt a telefonba, hogy Cscssss!, akkor a hívó igencsak elcsodálkozott, Apa pedig nevetett. Elnevezte Anyát alvajáró zombinak.
Egyszer Anya sétálni vitte a Kisfiát a babakocsiban. A Kisfiú egész úton mondogatta, hogy mit szeretne:
- Gyorsabban menjünk!
- Neeem, lassabban!
- A fákat akarom nézni!
- Neeem, utálom a zöldet!
- Túl meleg van!
- Neeem, befúj a szél!
- Szomjas vagyok!
- Neeem, nem szeretem a vizet!
- Megvakulok, úgy süt a nap!
- Neeem, ne takard el az utat!
- Olyan unalmas itt!
- Neeem, nem akarok elaludni!
Amíg így sorolta, sorolta, Anya csak tolta a babakocsit. Igen ám, de a Kisfiú olyan gyorsan és hangosan hajtogatta, hogy mit szeretne, és ráadásul az ő szavait csak Anya értette, hogy a járókelők csak annyit hallottak, hogy EEEEEEeeeeeeeeeee! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááá! Elkezdtek nézelődni, hogy mi lehet az.
- Biztos a mentő jön, az szirénázik.
Mindenki jól szétnézett a kereszteződésben, de a mentő sehol. Viszont meglátták a babakocsit.
- Hiszen az szirénázik!
- De miért szirénázik egy babakocsi? Minek annak megkülönböztető jelzés? Ti hallottatok már ilyet? – kérdezgették egymást az emberek.
Egyszer csak valaki felkiáltott:
- Hiszen ezt a babakocsit egy zombi vezeti!
- Biztos azért kell rá sziréna! Az emberek bólogatni kezdtek.
Itt a vége, fuss el véle! Így keverték össze Anyát egy zombival, a 4 hónapos Mátét pedig egy szirénával.
A mesét pedig az ihlette, amikor Máté sok sírásától Anya egy telefonbeszélgetésben figyelmeztette Apát, elé mennek a munkába, de egy zombit keressen, és a szirénát.
Ágnes, Csabaimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
