Jelenlegi hely

Tetovált kismamák

Ha tetoválásra vágyik egy nő, figyelembe kell azt is venni, hogy még szülés előtt áll-e, netán éppen várandós, vagy már túl van a terhesség(ek)en.

A tizen- és huszonéveseknek előre kell gondolkodni, kell-e a mindenképpen az a tetoválás, ami ma még mutatós és menő, de ami esetleg néhány év vagy évtized múlva deformált és eltorzult lesz.

 

A tetoválás ellen szólva

Igaz, hogy a terhesség előtti tetoválások elfedik a lábakon a terhesség alatt kifejezettebbé, láthatóbbá váló visszereket és részben eltakarhatják a terhesség alatt megjelenő terhességi csíkokat, mégis számos érv szól ellenük.

A terhesség alatti súlygyarapodás csakúgy, mint az egyéb okok miatt bekövetkező jelentős mértékű hízás, a bőr megnyúlásához, megereszkedéséhez, a tetovált motívum deformálódásához, esetleg teljesen kivehetetlenné válásához vezet. Ritka az, hogy szülést követően valakinél a has, a derék, a csípő és a mellek területén lévő bőr ugyanolyan feszes legyen, mint terhesség előtt, és a tetoválások újra a „régiek” legyenek.

Mit lehet tenni egy kihalványult és eltorzult tetoválással?

Ilyenkor mélyen a zsebbe lehet nyúlni, és egy nem épp fájdalommentes tetoválás-eltávolítási procedúrán átesni. Másik lehetőség, ha még lehetséges, javíttatni lehet a korábbi tetoválást. Ez a korrekció a hasi területen, a jelentős mértékű hízás miatt azonban szinte lehetetlen. Egy felelősségteljesen dolgozó tetováló szakember erre a jövőbeli kellemetlenségre már előre figyelmezteti a fiatal nőket.

Amennyiben császármetszéses szülés történik, és épp a tetovált területen marad vissza a császármetszéses heg, akkor az a későbbiekben minimálisan elődomborodó, és fénylő lehet.

A hátul, középen, a csípőmagasságban lévő tetoválás a műtétek vagy a szülés során alkalmazott epidurális érzéstelenítés esetén az altatóorvosok számára jelent nehézséget. A tetoválások az érzéstelenítő beadását megnehezítik. Mintájuk miatt ugyanis alig kivethetővé teszik a csigolyákat, így a beadás pontos helyének megtalálását nehezítik. Az aneszteziológusok általában a festékmentes helyeket keresik meg, és ott alkalmazzák az érzéstelenítő injekciót.

Nem jellemző, hogy bárkinek tetoválás miatt visszautasítanák az érzéstelenítő beadását. Elméletileg fennáll annak a veszélye, hogy ha festékes területen keresztül szúr az altatóorvos, akkor festékpigmenteket juttathat be a szervezetbe. Hogy ez mekkora potenciális károsító hatást jelent a szervezetre, az nehezen becsülhető. Jelenleg kevés tapasztalat áll rendelkezésre, hiszen nem mindennapos az, hogy tetovált bőrterületen át szúrják meg a szülő nőket az orvosok.

 

Szabad-e terhesség alatt tetováltatni?

Elvetendő ötlet a terhesség alatti tetováltatás. A tetoválás feltételéhez használt festék a tartós hatású pigmentek mellett a magzatra esetlegesen káros hatású nehézfémeket is tartalmazhat. Igaz, néhány szalon speciális festékekkel büszkélkedik, amik a gyártó szerint kismamáknál is alkalmazhatók. Amennyiben a tetovált területen fertőzés lépne fel, vannak olyan hatóanyagok, antibiotikumok, amik a terhesség alatt is alkalmazhatók, amelyekkel a gyulladt, fertőzött, friss tetoválás kezelhető.

Bár a tetoválások feltetethetők, leszedethetők, javíttathatók, és egyfajta divatot jelentenek, az egészségügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy terhesség alatt jobb nem tetováltatni.

 

Dr. Budai Marianna PhD
szakgyógyszerész

Forrás: bebikkicsikesnagyok.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére