Jelenlegi hely

Menny és pokol között – Hogyan látogasd meg a Bosch és Matisse kiállítást?

Már több mint százezren látták a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítását. A különleges tárlat július 17-ig van nyitva, adunk néhány praktikus tanácsot a látogatáshoz. Orsi, a Barangoló család bloggere megosztotta velünk hasznos tapasztalatait:

Vizsgáim után elhatároztam, hogy elmegyek a Szépművészetibe. EGYEDÜL. Korábbra terveztem, de a látogatás addig húzódott, hogy végül megnyílt a Matisse időszakos kiállítás is, így hát akkor kettőt egy csapásra, ha már ott vagyok, ugye. 

Pontokba szedtem mindazt, amit fontosnak tartok elmondani. 

Tapasztalataim általánosságban:

  • Délelőtt sokan vannak, nyitás után 2-3 órával még sor áll a bejárat előtt.
  • Ezért, ha délelőtt mennél, foglalj magadnak jegyet online egy órás idősávra, és akkor soron kívül bemehetsz!
  • Ha mégis a sorbanállást választod, vigyél magaddal valamit, amivel árnyékolni tudod a fejed a nagy melegben, és hallgatni- vagy olvasnivalót. A sor viszonylag gyorsan halad egyébként.
  • Nem engednek be hátizsákot (akkor sem, ha a csinos kistáskád hátizsák formátumú), ezt le kell adni az alagsori ruhatárban. Innivalót, ennivalót is itt kell hagyni.
  • Mikor távoztam (14.40 körül) már csak néhányan álltak sorban.

Bosch

  • Ne szaladj el az előcsarnokban található nagy tévé mellett! Puffokról, ülőkékről lehet végignézni és hallgatni egy restaurátor beszámolóját és egy másik kisfilmet a kiállításról. Az emberek 80-90%-a nem állt meg itt, pedig a videók nagyon jók.

Az egyikben megelevenedik a pokol, animációt készítettek belőle, hátborzongatóan jó lett. Rövid filmek ezek, zenés aláfestéssel.

  • A kiállításon az elején rossz a levegő, utána pedig kezd egyre hidegebb lenni. Teremről teremre hűl a levegő. A végén már úgy is nagyon fáztam, hogy tudtam Húgom révén, hogy fel kell öltözni, és volt rajtam felső, kendővel betakartam a nyakam.
  • A kiállításon sokan vannak. Mindenki ugyanazokra a szenzációs alkotásokra a legkíváncsibb. Ott, a főbb képek előtt kifejezetten tolongás van. Mérgelődtem, hogy nem volt nálam maszk! TE VIGYÉL! Ebben az ablaktalan térben, még ha forgatják is a levegőt (sőt, akkor még jobban) terjedhetnek a vírusok…
  • Az egész kiállításon mindössze 1-2 hely van, ahol le lehet ülni megpihenni. Kényelmes cipőben legyél. Ha teheted, zárt cipő legyen rajtad, én szandálban voltam, és a lábam fázott a legjobban.

  • A képekért tényleg megéri elmenni… világszínvonalú a kiállítás, az információk és az egész felépítése. Kár, hogy a Nagyító alatt c. vetítésen (legeslegutolsó terem) már annyira fáztam, hogy nem tudtam végipásztázni a vetítés minden képét, pedig érdekelt volna.

Ne Bosch életműkiállításra számíts. Itt egy KORSZAK van bemutatva, és arra kapunk magyarázatot, hogyan látta a késő-középkor, kora-újkor embere a világot, hogyan képzelte a túlvilágot.

Nekem sok dolog összeállt a fejemben, valahol megértettem, hogy Bosch és pályatársainak alkotásai egy sajátos reakció volt az egyházi túlkapások, az erkölcstelenség, a züllöttség, az emberi butaság és hiszékenység ellen.

Egyfajta művészi forradalmi felhívás, gyakorlatilag egy idősávban a lutheri kiáltvánnyal, németalföldi módon, de mégis teljesen egyedien, semmihez sem hasonlíthatóan. A totális megújulás utáni vágy szürreális kifejezésformája. Ez az én olvasatom, szabad másként értelmezni. 

  • Hozzáértő alapossággal kapunk magyarázatot a rengeteg szimbólum értelmezésére. Néhány fiatal kb. velem egyszerre haladt, volt náluk egy szóróanyagnak tűnő kiadvány, amit szerintem az infópultnál lehetett kapni. Sajnos én nem voltam ennyire szemfüles!
  • Kérdések, feladatok, érdekességek egy-egy képhez kapcsolódva. Ebben a kis kiadványban is voltak magyarázatok a szimbólukra. Érdemes megkérdezni az infópultnál, lehet-e ilyet kapni. Update: a jeggyel együtt meg tudod venni, 300 Ft, kiállításvezetőnek hívják. Mindenképpen érdemes! 
  • A Múzeum Shopban kapható a kiállításról egy vaskos könyv, 9-10e. Ft összegért. Itt minden sokkal részletesebben le van írva, mint amit a falon olvashattunk a művekről.
  • Időben: minimum 1,5 órát szánj a Boschra. Ha alapos vagy, és mélyen el tudsz merülni egy képben, lehet 2-2,5 óra is.

Ez egy világszínvonalú kiállítás. Ennek tudatában, a megfelelő tisztelettel érdemes végigjárni.

Hála Istennek, szelfiző jóembereket nem láttam. Mindenki olyan mérhetetlen tisztelettel és alázattal nézegette a képeket! Árad a kiállításon ez a hangulat egyébként, mint egy templomban (a legtöbb alkotás egyházi célokra készült!).

Fotózni vaku nélkül szabad. Én "hazahoztam" a nekem különösen tetsző részleteket, mindent lefotóztam, ami megragadott.

Matisse

  • Ha teheted, és van időd, a két kiállítás között tarts technikai szünetet. Kell az elmének, a léleknek, de a testnek is. Van étkező és kávéző az alagsorban.
  • A Matisse kiállításon MÉG SOKKAL HIDEGEBB VAN.
  • Itt a Bosch-hoz képest lézengtek az emberek, sokkal könnyebb volt távolságot tartani.
  • Idővonalas elhelyezés, leírások és tájékoztatók itt is találhatóak. Matisse korai alkotásain keresztül, a szobrászatán át egészen a késői, absztrakt művekig minden lényeges látható. Nagyon alapos, mindenre kiterjedő összegzése ez egy művészi életútnak.
  • Tudni kell, hogy itt már egy 20. században alkotó művészt látunk. A Bosch után teljesen más élmény, ezért a befogadásához nyitottságra, és a történelmi, művészettörténeti háttér ismeretére van szükség. Az „Ezt én is meg tudnám rajzolni!” gondolaton túl kell lépni.
  • A két kiállítás együtt már tényleg nagyon fárasztó minden szempontból, ugyanakkor örülök, hogy zsúfolt életemben mégis eljutottam, és láthattam mindkettőt – ezúttal gyerekek nélkül, a saját örömömre.

Szerző: Kovács-Mihócza Orsolya
Forrás és fotók: Barangoló család

A Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa 
Henri Matisse: A gondolatok színe

Szépművészeti Múzeum
1146 Budapest, Dózsa György út 41.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére