Jelenlegi hely

14 magyar vár, amit nézzetek meg!

Az országban páratlanul szép várak és várromok találhatóak, melyeket meglátogatva feltárul előttünk a történelem. A várak építészetileg is csodálatosak, büszke emlékei a régi időknek, megnyert csatáknak, elveszetett hősi ostromoknak, legendás harcosoknak, királyoknak. A fénykort idéző programokon pedig különleges időutazáson vehetünk részt.

Eger

Az Egri vár a környék legkedveltebb turistacélpontja. Eger történelmi belvárosával, valamint Dobó István Vármúzemumban található képtárra, fegyverkiállítással és Egri csillagok túrával együtt valódi időutazást tehetünk a királyok korába.

További infó

Esztergom

Az esztergomi vár a Duna jobb partján emelkedő, több mint ötven méter magas dombon áll. A vár Magyarország középkori történelmének kiemelkedő fontosságú helyszíne. Az épületegyüttesben találunk vármúzeumot, panoptikumot és várszínházat is. 2008-ban elnyerte az Európai örökség helyszíne címet,

További infó

Füzér Vára

Csodaszép természeti környezetben fekvő Füzér Vára egyike az ország kevés olyan magánföldesúri várának, melyről nagy valószínűséggel állítható, hogy már a tatárdúlás előtt állt. A füzéri várhegy Magyarország 7 természeti csodájának egyike, amely a Zempléni-hegység legkeletibb részén, egy meredek oldalú vulkáni kúpon található. A várat a 13. század elején építették, a legkorábbi várainak egyike. Jelentős felújításon esett át 2014 és 2016 között, melynek keretében felépült az úgynevezett Alsó Vár, megújult a Felső Vár várkápolnája, palotaszárnya és alsó bástyája.

További infó

Visegrád

A visegrádi vár erődítmény a Dunakanyarban. A Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsától egészen a Duna partjáig húzódik. A középkorban fontos reprezentatív szerepe volt, hiszen a magyar királyok egyik leggazdagabb palotája állt itt, emellett politikai és hadászati jelentősége meghatározó volt egészen a 17. század végéig. Két részből áll: az alsó várból és a fellegvárból.

További infó

Sümeg

A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A várbirtok kiállításokkal, középkori lovagi tornákkal, lakomákkal, múzeumokkal és egyedülálló hangulattal várja a Sümegre látogatókat. A várban számos állandó kiállítás, makett, és korhű műhely mutatja be a régi idők világát.

További infó

Gyula

Gyula város legrégebbi épített öröksége a több mint 600 éves vár, a valamikori Magyar Királyság egyetlen épen maradt gótikus sík vidéki téglavára. Nincs több olyan világi épületünk, amely ennyi Zsigmond-kori belső térrel rendelkezik. A gyulai vár 24 kiállító teremmel várja a látogatókat: a földszinten található a várbörtön, az éléstár, a sütőház, a kovács- és a fazekasműhely, a borozó-galéria és a kápolna. Az emeleten várúrnői, várúri és várnagyi lakosztályok, várúri hivatali szoba, szandzsákbég fogadószobája, fegyvertár, alabárdos terem és lovagterem található. A vár és közvetlen környezete népszerű helyszíne különböző kiállításoknak, koncerteknek, nyári színházaknak.                       

További infó

Boldogkő vára

A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A várban régészeti és hadtörténeti kiállítás, csatákat ábrázoló terepasztal, ólomkatona-, címer- és zászlókiállítás, korabeli kínzókamra és kovácsműhely, valamint pénzverde is van. A százméteres gyilokjárót az Oroszlán sziklára építették. Innen csodás kilátás nyílik a környékre, ami a Zempléni Tájvédelmi Körzethez tartozik.

További infó

Szigliget

Immáron 750 éves múltra tekint vissza Magyarország egyik leglátogatottabb és méltán népszerű vára, a Szigligeti vár, a Balaton északi partján. Délen a Balaton partja mossa, északon pedig a tapolcai tőzeges mezőség és hegyek határolják. Bárhonnan közeledünk Szigliget felé, a régi vár mindenhonnan szemünk elé tárul. A szigligeti vár egyike azon kevés várainknak, amely a török időkben sohasem hordozta tornyain az oszmán felségjelvényeket. Derék katonái megőrizték függetlenségét 150 éven keresztül. Várkápolna, barokk konyha, fegyverkiálítás.

További infó

Csesznek

A Bakony hegységében elbújva, egy sziklaszirten láthatóak Csesznek várának festői kőfalai. A 2021. évi nyitva tartásról érdemes tájékozódni.

További infó

Csókakői vár

Csókakő vára Fejér megye nevezetessége, a megye lényegében egyetlen megmaradt, középkori eredetű, a török időkben is használt vára. Székesfehérvártól északnyugati irányban, a Vértes hegység szélén, 479 m magasban, egy sziklaplatón épült a Csóka-hegy oldalában. Csókakő vára nemrég teljeskörű felújításon esett át. A vár és környéke szép kirándulóhely, innen kilátás nyílik a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra. 

További infó

Siklós

Az egyik korszerűbb vármúzeum az országban. Helyet ad többek között bormúzeumnak, várbörtön és kínzókamra kiállításoknak, fegyver és reneszánsz bútorkiállításoknak, valamint egy panoptikumnak.

További infó

Kőszeg, Jurisics-vár

A kőszegi alsóvár legrégebbi része a 13. században épült. Az eredetileg gótikus stílusú belső várat később kibővítették; a reneszánsz és barokk korban is átalakított épületegyüttes uradalmi várkastélyként szolgált. A várat 1552-ben Jurisics Miklós védte I. Szulejmán szultán és a sokszoros török túlerővel szemben. Lovagterem, fegyvertár, a gyerekeket játszósarok, íjászat, játékudvar várja.

További infó

Sárospatak

A sárospataki Rákóczi-vár hazánk legnagyszerűbb késő reneszánsz műemlékei közé tartozik, egyben az ország legjelentősebb Rákóczi kultuszhelye. Az épületben kialakított Rákóczi-kiállítás 2003-ban az Év Múzeuma díjat is megkapta. Látogatható a Rákóczi-kiállítása, a Vörös-torony, az ágyuöntő műhely és az Olaszbástya kazamata.

Sirok

Hazánk egyetlen barlangvára a Mátra és a Bükk találkozásánál fekszik festői környezetben, egy meredek vulkáni csúcson. Története különleges, panoráma a várból egyedülálló. A nemrég felújított vár vadregényesebb várromja között és a hegy gyomrába vájt bonyolult alagútrendszerben is lehet kalandozni.

További infó

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Ugrás az oldal tetejére