Berúgunk kisfiam, de ígérd meg, hogy ezt senkinek nem meséled el az oviban

A bajt még az is tetézte, hogy egész nap zuhogott az eső, bezárva maradtam a házban a nyűgös és veszekedős kis csapattal.

Hajnalban keltem, hogy kész legyek a kecskelányok fejésével, reggelit készítsek az állat-és gyermekállománynak. A gyógyszerezés után orrszívás következett és, hogy az okozott traumát csökkentsem, eljátszottam nekik a fullon lévő orrszívóval, hogy a kis bacilusok hogyan siránkoznak, mert vissza akarnak jutni az orrocskájukba. Bevált!!

A délelőtt további részében zenét hallgattam velük összkomfortos börtönünkben. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy megmutattam nekik, a gyerekdalokon túl is létezik valamiféle élet.

Egy koncertfelvételt kapcsoltam nekik egyik kedvenc zenekaromtól, ami nagyon felvillanyozta őket. Mindenáron pontosan ilyenre akartak menni, pontosan most és pontosan Amerikába.

Hiába győzködtem én őket, hogy az messze van, meg drága és hogy be sem engednek ilyen pici gyerekeket, ők nem tántorodtak, sírva tiltakoztak.

Ez jó érvnek bizonyult. Bár halványlila fogalma nincs a kölkeimnek, mit jelent berúgva lenni, azt azért pontosan érezték, hogy ez valami sejtelmes és baljós dolog, így végül elfogadták ezt az akadályt.

Délután megtörtént az, amit rémálmomban sem gondoltam volna. Elment az áram. 

Kicsiny falucskánk villanyvezetékei nem bírták a monszunt tovább és felmondták a szolgálatot. Itt mifelénk, ha nincs áram, nincs élet sem.

Nincs főzőlap, nincs sütő, de még víz sem folyik a csapból, a vécét sem lehet lehúzni, így tehát pokolian nyomasztó és drámai helyzet alakulhat ki perceken belül. Tudtam, hogy itt már csak egy kocsikázás segíthet. Nekivágtunk hát.

Harminccal száguldottunk át három falun keresztül. Letekert ablaknál, autóból kikönyökölve, csutkára feltekert hangerővel bömböltettük a Halász Judit összest.

Eszméletlenül menők voltunk, csodálatos bulihangulat kerekedett, zilált kis családomon úrrá lett a derű és az összetartozás.  

Hazaérve az áram is megjött, de ekkor szembesültem azokkal a problémákkal, amit igazán csak azok érthetnek meg, akik kecskét tartanak.

A bakkecskénk, Tivadar ugyanis átdugta kicsinek nem nevezhető, ronda buksiját a kerítés alatt a szomszéd kertjébe, gondolván, hogy az ő füve finomabb, mint a miénk.

Visszafelé azonban hatalmas szarvai megakadtak. Próbáltam megoldani a lehetetlennek tűnő helyeztet, kigondoltam, hogy egy kettéhasított fatuskóval kitámasztom alulról a kerítést és megpróbálom a fejét kifejteni a drótból. Hoztam is a baltát!

Miután Tivu mentése (a fejével együtt), sikeresen megtörtént, találtunk egy esőben elhalálozott növendék csirkét. Szegény állat lelke ugyan égi mezőkön kapirgált tovább, oszladozó porhüvelyét nekem kellett volna eltüntetnem, de tudtam, hogy én ma már nem ások sírt senkinek sem. Lapátra tettem hát a jószágot és egy elegáns mozdulattal kihajítottam a szemben lévő erdőbe. Viszont borzasztó nagyot lendült az a rohadt lapát, az állati tetem meg fent ragadt egy fa tetején, mint valami szürreális karácsonyfadísz.

Hát, ha olyan leszedhetetlenül ott van, ott is marad… ha esetleg valaki rákérdez a szomszédok közül, én biztosan nem fogom tudni, hogyan került oda.

Juliska lányom segítségével, nem csüggedve még lenyomtuk az esti műszakot, fürdetéssel, takonybábozással együtt. (Ezúton ki is osztanám neki az „ÉV NAGYTESÓJA” díjat.)

Estére már alig volt bennem erő, ez volt életem legnehezebb napja. Már elmehettem volna zombi-statisztának a Walking Dead-be, mindenféle maszk nélkül.

Lefektettük a három apróságot és éppen kiosztottuk az esti puszikat, amikor az öt éves kisfiam még mindig a koncert témát taglalta:

- Anya! Tudod mit? Menjünk el inkább egy Halász Judit koncertre veled és apával, de úgy, hogy mindannyian be vagyunk rúgva!

Mire én: 

- Berúgunk kisfiam, de ígérd meg, hogy ezt senkinek nem meséled el az oviban!!

(u.i.: szombattól kiadó egyágyas szobát bérelnék 3 napra...)

Anyinga - Kecskemétimami

Ha jót nevettél oszd meg, hogy mások is nevessenek!

Olvasnál még?

A KOTLÓS… a barátnőm igazi tyúkanyó, vagy kufircoló gépezet?

Jó pár éve már annak, hogy a belvárosi, 10. emeleti életünket vidéki létformára cseréltük. Akkor még ’csak’ 3 gyerekkel. A legnagyobb akkor volt 9 éves, a középső két és fél, a kicsi pedig éppen elmúlt egy, még járni sem tudott. Családunk legszebb meséi azonban mégis itt kezdtek el megszületni, méghozzá egy kotlóssal.

Az anya 50 árnyalata, avagy hogy lesz egy császárból pillanatok alatt egy szottyant alkoholista? Nevetésre felkészülni!

Sokszor szembesülök azzal, hogy a távolabbi ismerőseink azt gondolják, hogy a mi életünk valami rózsaszínű felhőben úszó marcipán illatú szirupos gyönyörűség, pedig ez nagyon nincs így.

Egy 4 éves kislány és édesapja gyengéd szerelme...

Ez a fránya ödipális korszak szinte egyszerre jelentkezik családunkban a két középső gyermekünknél, akik bár nem ikrek, igen csekély a korkülönbség közöttük. Egyikük kislány, másikuk kisfiú, így a férjemmel mindkettőnkre jut egy-egy szerelmes csimota.