Jelenlegi hely

Gyermeknevelés

Oldalak

Jó szülő szeretnék lenni, ezért békében akarok élni önmagammal!

Jó szülő szeretnék lenni, ezért békében akarok élni önmagammal!

Sokan sokat beszélnek, írnak a gyermeknevelésről. A neten, tévében, iskolában, óvodában. A csapból is az folyik, ki hogyan fejlessze gyerekét. Milyen különórákra járjon a gyerek, vagy éppen ne járjon. Sokan sokat beszélnek a gyerekek lelkéről is. Mindenki mondd jobbnál jobb ötleteket, trükköket. Hogyan óvjuk, mire vigyázzunk.

alvás nélkül

Alvás nélkül

Amikor még gyermektelen dolgozó nő voltam (értsd ezalatt: reggel felkeltem, szép ruhát és cipőt vettem, elmentem a munkahelyemre, ott voltam 6-7-ig, szombaton, ha kellett dolgoztam vagy iskolában voltam, és sokszor előfordult, hogy a pizzafutárnak vasárnap délután 5-kor pizsamában köszöntem jó reggelt, pedig már a vacsorát hozta), panaszkodtam barátnőnek, anyukának, a szomszéd néninek, hogy sok a munka, fáradt vagyok.

önállósodás

Hogyan neveljük (nagyobb) önállóságra a gyerekünket?

Ezen a héten nagyon sok cipőcskét bekötöttem. Valószínűleg így lesz ez még néhány hétig, míg minden kis elsősöm megtanulja a masnizást. Sok szülő küzd azzal, hogy nem tudja, mit is várhat el a gyermekétől bizonyos életkorban. Az édesanyák szívük melegével sajnálják és óvják kicsikéjüket, nehogy túlságosan le legyen terhelve. „Olyan picike még!” mondják…

Kiruccanás

Kiruccanás

Elég izgága típus vagyok, nehezen ülök meg a fenekemen. Első gyermekem megszületését követően, amikor már túl voltam a kezdeti nehézségeken, kilábaltam a sokkból, hogy Úristen, anya lettem és végre kezdett jó idő lenni, egyre-másra a börtön-szindróma jeleit tapasztaltam magamon, beláttam ez így nem mehet tovább! 

iskolapszichológus

Mire (nem) jó a pszichológus az iskolában?

Az utóbbi években egyre több iskolában találkozhatunk iskolapszichológussal. 2013 óta kormányrendelet rögzíti, hogy amennyiben az iskola tanulólétszáma meghaladja az 500 főt, egy félállású iskolapszichológust kell foglalkoztatni. Ahol a létszám ennél kisebb, ott sok esetben más iskolákkal összefogva alkalmaznak egy szakembert. De mivel is foglalkozik az iskolapszichológus, milyen nehézségek esetén kereshetjük fel? Cikkünkben erre keressük a választ.

különleges gyerekek

Az én gyerekem más, mint a többi?

Amikor gyermeket vár egy édesanya, többnyire elképzeli, hogy mi lesz a pocaklakóból, amikor felnő. Én szentül hittem, hogy első gyermekem szinkronúszó lesz és ügyvéd. Bár ügyvéd még lehet a lelkem, de azt hamar beláttam, hogy nagy öröm lesz, ha úszni egyáltalán megtanul.

5+1 tipp, ha házon kívül kell szoptatnod

5+1 tipp, ha házon kívül kell szoptatnod

Amikor még szívünk alatt hordjuk magzatunkat, biztosak vagyunk abban, hogy a szoptatás simán fog menni. Elképzeljük, amint angyali mosollyal figyeljük a kisbabánkat, amint éppen megtölti a pocakját, és ehhez nem kell majd semmi más, csak előkapni a cicit és kész. Élesben már nem ilyen egyszerű a dolog!

Hogyan (ne) gyakoroljuk az olvasást a nyári szünetben?

Hogyan (ne) gyakoroljuk az olvasást a nyári szünetben?

Tessék, kérem elhinni, hogy a gyerekeket az iskolában igenis megtanítják olvasni! A megtanítás azonban nem jelent egyet azzal, hogy első-, másodikosunk olvasóvá is érett.

Néhány ötlet, hogy boldogabban teljen a nyár

Néhány ötlet, hogy boldogabban teljen a nyár

A gyerekek nyáron felszabadultabbak, sokszor úgy érezzük nehezebb velük. Mi is lazítanánk egy kicsit a szabadság ideje alatt, de porontyunk minden időnket, energiánkat leköti. Néhány egyszerű szabály bevezetésével sokat könnyíthetünk az egész család életén.

Részképességzavar – akinek nehezen megy… (1.)

Részképességzavar – akinek nehezen megy… (1.)

Speciális tanulási zavarnak vagy részképességzavarnak nevezik azt a problémát, amikor egy egyébként ép intellektusú gyermeknek nehézségei adódnak az olvasás, írás vagy a számolás elsajátítása során.

Részképességzavar – a diszgráfia és a diszkalkulia démona (2.)

Részképességzavar – a diszgráfia és a diszkalkulia démona (2.)

Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia – a rettegett hármas, amin csak a szülői és a pedagógusi türelem segíthet.

Anyák kimenője

Anyák kimenője

„Nincsenek tökéletes anyák! Szabaduljunk meg a tökéletesség kényszerétől és tanuljunk meg örülni az életünknek!” Idén áprilisban tízedik alkalommal rendezték meg az Anyák kimenője programot a Hearts at Home, azaz "Anyai Szívek" szervezésében Budapesten, a Kelenföldi Montázs Központban.

Mosható pelenkák - Kérdezz, felelek!

Mosható pelenkák - Kérdezz, felelek!

Úgy 30 évvel ezelőtt anyáink ujjongva fogadták az első eldobható pelenkák betörését a hazai piacra. Bár aranyárban lehetett kapni, mégis vették zacskószámra: a mosás-kifőzés-vasalás-hajtogatás véget nem érő munkája alól felszabadulni minden pénzt megért. A legtöbb nagymama éppen ezért kicsit furcsállja, hogy mostanában újra divat mosható pelenkát adni a babákra. Aggodalomra azonban semmi ok, ez a pelenka már messze nem az a pelenka: tegyük tisztába a fogalmakat!

Anyatej – optimális táplálék

Anyatejellátás, tápszer felírása

A csecsemő legfontosabb tápláléka az anyatej, hiszen tartalmazza mindazt a tápanyagot, amire a kisbabáknak a megfelelő fejlődésükhöz leginkább szükségük van. A csecsemők egészséges fejlődése kiemelkedő társadalmi és egészségpolitikai szempont, illetve önmagában prevenciós célokat is szolgál, ezért rendkívül fontos, hogy minden csecsemő hozzájuthasson a számára leginkább megfelelő természetes táplálékhoz, az anyatejhez. 

A szoptatás és az intelligencia

A szoptatás és az intelligencia

Az anyatejről – teljes joggal – már rengeteg jót mondtak el… De mi köze van az anyatejnek az intelligenciához?

A kötődő nevelés eszközei

A kötődő nevelés eszközei

Elég jó anya akarok lenni. De hogyan? Gondolatok a kötődő nevelésről. Minden anyuka jó anyuka akar lenni. Legalábbis ez a naiv előfeltevésem. Beszéljek inkább a magam nevében. Én jó anyuka akarok lenni. 

Tankönyvellátás 2015.  Újra az iskola a felelős a tanulók tankönyvellátásért

Tankönyvellátás 2015. Újra az iskola a felelős a tanulók tankönyvellátásért

Ezután megint az iskola felel a tankönyvek kiosztásáért, minőségéért, cseréjéért, pótlásáért! Nem a szülő feladata a hibás tankönyvek kicserélése sem a hiányzó tankönyvek megvásárlása tankönyvellátó üzleteiben, mint eddig. 

A La Leche Liga támogatja az együttalvást a szoptató anyák egy részénél

A La Leche Liga támogatja az együttalvást a szoptató anyák egy részénél

Az újdonsült édesanyák általában kialvatlannak érzik magukat, emellett legtöbbjük aggódik gyermeke alvásának biztonsága miatt.

Május 22. az elhízás világnapja

Dundi gyerekek vs. étvágytalan kicsik

Május 22-én van az elhízás világnapja. A magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának számító elhízás már egyre nagyobb számban érinti a gyerekeket is.

Egyre kevesebb a gyermekekre ártalmas élelmiszerreklám

Egyre kevesebb a gyermekekre ártalmas élelmiszerreklám

Világszerte 24, köztük tucatnyi Magyarországon is jelen lévő vállalat csatlakozott az önkorlátozó kezdeményezéshez.

A csúfolódás 50 százalékkal növeli az gyerek későbbi elhízásának esélyét

A csúfolódás 50 százalékkal növeli a gyerek későbbi elhízásának esélyét

Az iskolatársak csúfolódásának, piszkálódásának hatása évtizedekig hatással van az áldozat testi egészségére: 50 százalékkal növeli annak az esélyét, hogy 45 éves korára elhízott legyen  - derült ki a londoni King's College hosszú távú, nagyszabású kutatásából.

Norvégiában a legjobb, Szomáliában a legrosszabb anyának lenni

Norvégiában a legjobb, Szomáliában a legrosszabb anyának lenni

A 179 országot magába foglaló mezőnyben Magyarország az 51. helyen végzett.

Apukák könyve - Gyakorlókönyv apáktól apáknak

Apukák könyve - Gyakorlókönyv apáktól apáknak

Leendő édesanyáknak szóló könyvből számtalan található a könyvesboltok polcain. Annál kisebb a választék, ha a leendő édesapákról van szó.

Nyelvtudásért Egyesület: jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is

Nyelvtudásért Egyesület: jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is

A Nyelvtudásért Egyesület szerint jó, ha korán kezdődik a nyelvtanulás, de fontos a folytathatóság is - ezt az egyesület közölte a Nemzeti alaptantervről szóló kormányrendelet tervezett módosítását értékelve kedden az MTI-vel.

Drogprevenció szülőknek

Drogprevenció szülőknek

Az elmúlt négy évben a középiskolás diákok körében közel ötven százalékkal nőtt az amfetamin-származékok fogyasztása. A rendőrség 2014 szeptemberében új drogprevenciós programot indított a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítása érdekében, amely kezdeményezésben kiemelten számít a szülők együttműködésére. A program célja, hogy a fiatalok családtagjai közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére