Jelenlegi hely

Ferenc pápa: a házasság nem tévéfilm

A család emberi és társadalmi erejéről beszélt Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter bazilikában, ahol húsz párt esketett össze, közöttük már együttélőket és gyerekeseket is.

A menyasszonyok és a vőlegények a római egyházmegye plébániáiról érkeztek. A legfiatalabb pár tagjai még nem voltak harminc évesek, a legidősebbek ötven felettiek voltak. Többségük régóta élettársi kapcsolatban élt már. Az egyik mennyasszonyt egy korábbi kapcsolatából született gyermeke kísérte. Az egyik vőlegénynek ez volt a második házassága, miután az előzőt az egyház érvénytelenítette.

 Ferenc pápa, amikor összeadta őket, mind a negyvenüktől külön-külön megkérdezte, készen állnak-e a házasságra.

"Felmérhetetlen az az erő, az az emberi energia, amely a családban összpontosul: kölcsönös segítség, nevelés, kapcsolattartás, az örömök és nehézségek egymással való megosztása" - mondta Ferenc pápa. Hangsúlyozta: a család az első lépcső, ahol az embert "formázzák", és a család a társadalom "téglája" is. Az egyházfő hozzátette: a házasság egy férfi és egy nő közös útja.

"A házasság nem fikció, nem tévéfilm, a család az igazi élet. Nem könnyű útról van szó, de ha a házasság konfliktusok nélküli lenne, nem lenne emberi!" - fogalmazott Ferenc pápa, aki gyakran hangoztatott tanácsát adta most is a házastársaknak: soha ne fejezzék be úgy a napjukat, hogy nem kötnek békét egymással.

Utoljára II. János Pál részesített párokat a házasság szentségében az 1994-es családi világtalálkozón és a 2000-es jubileumi szent évben.

A Ferenc pápa által tartott esküvő alig egy hónappal előzte meg az október 5-19. közötti vatikáni püspöki szinódust, amelynek éppen a család lesz a témája.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére