Jelenlegi hely

Évtervezés kreatív módon – gondolkodjunk magunkról

Találtam magamnak egy nyugalmas félórát, amikor senki és semmi nem hatol át a magam köré épített nyugalmi burkon és leültem, hogy gondolkodjak az idei évről és benézzek a következőbe. Kézenfekvő, hogy bevétel- és költségtáblázatokat készítsünk, termékekre/szolgáltatásokra lebontva, elemezve mennyire voltak jövedelmezőek. Ezek is fontosak, mert számszerűsítik az elért eredményeket és a cél mérhetőségében is nagy szerepet játszanak. De most nem ilyenfajta tervezésről akartam írni.

Arról, hogy mit értem el és ez hogyan hat rám. Hogy ez felesleges kérdés? Mert a nagy bevétel bizonyára jó hatással van rám is. Szerintem ez nem feltétlenül van így. Gondoljunk arra a helyzetre, amikor nem tudok nemet mondani, mindent bevállalok, rengeteg munkám lesz, de közben nem marad időm magamra, a családomra, a barátaimra. Közben „dől a pénz”, én meg mégsem érzem jól magam. Vagy lehet, hogy a megrendelések növekedése miatt felvettem alkalmazottakat és most folyamatosan azon őrlődöm, hogy hogyan végzik el a munkát, biztosan jó minőséget hoznak, hogyan tudnám őket kontrollálni? Na hát ebben az esetben sem biztos, hogy nagyon jól érezném magam a bőrömben.

Félre ne értsétek, a pénzügyi és stratégiai tervezés nagyon fontos és szükséges is, de emellett ott van a lelki tényező, saját magam ismerete, hogyan változom, és hogyan tudok alkalmazkodni egy folytonosan változó környezethez?

Néhány kérdés a múlt évre vonatkozóan, amelyek nem pénzügyi kérdések, mégis értéket adnak rólad magadnak:

  • Mire vagyok a legbüszkébb?
  • Miért vagyok hálás?
  • Milyen új tulajdonságot/képességet/erőt fedeztem fel magamban?
  • Mi az, amit idén kezdtem el?
  • Mi az, amit befejeztem?

Ezután arra koncentrálok, hogy mi az álmom, amit szeretnék megvalósítani. Nem baj, ha ez nem a jövő évre vonatkozik. a lényeg az, hogy az én álmom legyen, mert ennek óriási húzóereje van, ez visz előre, amikor szürkék a napok és ez dob fel még jobban még akkor is, mikor lendületben vagy. Én vizuális típus vagyok, tehát szeretem látni magam előtt, amit elképzelek magamnak – ezért készítek egy kép kollázst. Ennek az az előnye, hogy ki is rakhatom, mondjuk a hűtőre. Ha számítógépen készíted el, akkor pedig ráteheted az összes eszközre, amit használsz, mondjuk háttérképnek. Ha szeretsz rajzolni, magad is létrehozhatod a saját víziódat. Ha egyik módszer sem tetszik, akkor simán leírhatod (miután elképzelted), hogyan látod magad, mivel telik egy napod, hogy közben jól érzed magad. Merj álmodozni! Hagyd, hogy a képzeleted mozgassa a kezeidet!  Adj szabadságot magadnak!

Kérdések a jövő évhez:

  • Mi az, amit megteszek, hogy közelebb kerüljek az álmomhoz?
  • Mit szeretnél másképp csinálni, mint idén?
  • Mi (vagy ki) segíthet a célod elérésében?

Természetesen lehet ezt részletesebben, célirányosabban, bővebben csinálni – de az én célom azt volt, hogy egy kis inspirációt adjak az évtervezéshez. Ha szükséged van további segítségre, állok rendelkezésre.


Szőke Kinga 
Life és business coach - Faircoaching

Én egy álmait követő anyuka vagyok - 20 év multinacionális környezetben munkavállalóként eltöltött idő után úgy döntöttem, hogy változtatok, mert szeretném végre valóra váltani az álmaimat. Közgazdász vagyok, pénzügyi és számviteli területeken dolgoztam korábbi életemben, innen hozom a jó rálátásomat a problémákra, valamint elemző képességemet.

Mindig is fontos volt nekem az emberekhez való kapcsolódás. Annyiféle emberrel beszélgettem a munkám során, így észrevettem, hogy mindenkit másképp kell megközelíteni. Nagyon fontos, hogy legyen egy bizalmi szint, hogy megnyíljon az illető. Elvégeztem egy life majd egy life és business coach képzést. Folyamatosan tanulok, képzem magam, mert szeretnék új technikákat, ötleteket bevinni a coaching-ba, illetve tapasztalataimat és tudásomat ötvözve kialakítani egy saját módszert.

Blogot is elkezdtem írni, ahol olyan bejegyzéseket írok, amelyek segítséget nyújtanak mind életvezetési, mind pedig munkahelyi kérdésekben. www.faircoaching.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Programajánló a Magyar kultúra napjára. Mit csinálsz január 22-én?

Programajánló a Magyar kultúra napjára. Mit csinálsz január 22-én?

Gondolnád, hogy 26 éve minden január 22-én megünnepeljük a Himnusz születésnapját?  A Magyar Kultúra napjának hívják, évről évre egyre több helyen és izgalmasabb programokkal emlékezve meg erre a mindnyájunknak fontos születésnapról.
Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Családi pótlék utalása 2021-ben - itt vannak a pontos dátumok és az összegek

Mely napokon kapjuk kézhez a családi pótlékot? A hivatalos folyósítási dátumok és a családi pótlék összege 2021-ben.
Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

Mindenki hazudik – Tényleg az vagy, amire klikkelsz?

A „Mindenki hazudik” című könyv szerzője szerint a Google-kereséseink sokkal reálisabb képet mutatnak rólunk, mint például a közösségi oldalakon megjelent posztjaink, hiszen itt olyan dolgokat is megvallunk, amiket különben sehol, senkinek máshol. Tudtad, hogy az algoritmusok jobban ismernek téged, mint te magadat?                                 
3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

3 módszer, amivel kordában tarthatod a szülői szorongást

Jó, kimondom: kifejezetten szorongó alkat vagyok. Ha éppen nincs semmi különösebb, amin lehet aggódni, akkor biztos lehet benne mindenki, hogy pár órán belül találok valamit, amin a családommal együtt tudunk forgolódni. Mióta gyerekeim vannak, bevallom őszintén, nincs is túl nehéz dolgom. Anyaként mi mást is lehet csinálni, mint lépten-nyomon valami miatt aggódni? :)
Ugrás az oldal tetejére